Kincsek között a baptista iskola diákjai
Author: Főadmin Date: 2015. január 26., hétfő 13:53
Kincsek között a baptista iskola diákjai
Velence - A Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola három osztályának diákjai térítésmentesen élhettek az alkalommal és láthatták január 26-án, hétfőn a világhírű székesfehérvári Seuso-kiállítást.
A velencei baptista általános iskolások 8/a osztálya a történelmi Seuso-kiállítás végső zárása előtt csupán néhány nappal kapott lehetőséget a Szent István Király Múzeum szakembereitől arra, hogy meglátogassa a római ezüst kincsleletek tárlatát az intézmény Fő utcai épületének különleges biztonsági intézkedésekkel védett dísztermében. Az iskolából aznap három osztály is élhetett az alkalommal. Az első csoportot elkísérte Czuppon István igazgató is.
- Először ötödik osztályban találkoznak a gyerekek a római korral, amikor Pannónia-tartomány helyzete kerül szóba a történelemórán, majd később, hetedikben a Kincses-sziget című ifjúsági regény olvasása kapcsán beszélünk ismét a Seuso-kincsekről - mondta Karsai Dénes osztályfőnök az izgatott fiatalok gyűrűjében. Elárulta, sok mindent ismernek a gyerekek a római kincsek történetéből, tudják például azt is, hogy tizennégy ezüst tárgyat találtak meg belőlük. A tanár úr hozzátette, fontosnak tartották, hogy Fejér megyei iskolaként ne hagyják ki a tárlat megtekintésének nagyszerű lehetőségét.
- Sokat olvastam a Seuso-kincsekről és szerettem volna a maga valóságában is látni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Bizony nagyon kíváncsi voltam - tette hozzá Ratkovics Flóra, az egyik diák. Elárulta azt is, hogy néha előfordul, álmodozik arról, milyen érzés lehetett birtokolni a kincset.
Miközben a gyerekek és kísérőik a vitrinek körül gyülekeztek, Nádorfi Gabriella régész elmondta, aznap velük együtt október 3-tól összesen már 32 ezren látták a tárlatot, amely egyébként február 1-én, vasárnap 20 órakor zárja kapuit.
RELATED NEWS
Áldott karácsonyi ünnepet és békés, boldog új esztendőt kíván Önnek a Baptista Szeretetszolgálat!
Idén 62 ezernél is több cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk és osztottunk ki!
A 2025-ös év adventjén már 22. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az általa meghonosított és azóta egyre népszerűbb Cipősdoboz Akciót, amely amerikai mintára mára Magyarország egyik legnagyobb karácsonyi, jótékonysági kezdeményezése lett.
Ezer cipősdoboz ajándék érkezett a MOL munkatársaitól !
Budapest - A MOL kollégái ezer cipősdoboz adománnyal járultak hozzá idén a Baptista Szeretetszolgálat országos gyűjtéséhez.


MENU