X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Dr. Szilágyi Béla: Keresztény válaszokat kell adni a kihívásokra!

Author: Főadmin Date: 2023. május 11., csütörtök 21:36

 

A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága rendezett konferenciát Tihanyban, a bencés apátságban, amelyre egyházak képviselői és egyházakhoz tartozó segélyszervezetek vezetői, szakemberei kaptak meghívást.  Az esemény résztvevője volt a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Szilágyi Béla is.

– Elsősorban arról folyik a beszélgetés – amely valóban elsősorban kerekasztal beszélgetés, egymás közti párbeszéd –, hogy az egyházak tagjai, papok, lelkészek milyen missziót végezhetnek, arra mennyire van hatással a háborús helyzet, vagy akár egy társadalmi átalakulás, az országon belüli költözés, vagy az európai migrációs helyzet. Arról is tanácskoztunk, hogy milyen valós válaszokat tudnak adni az ilyen helyzetekre a gyülekezetek, az egyházak. Képesek-e mindezen kihívásokra megfelelő és hatékony módon reagálni a 21. században úgy, hogy megőrzik az evangélium üzenetét, megtartják a hagyományokat, de ha kell, túllépnek a formaságokon.

A segélyszervezeti vezető elmondta: egy első hallásra talán furcsa meghatározás, az akadálymentes gyülekezet és misszió fogalma is az eszmecsere fókuszába került.  

– Ez azt jelenti, hogy olyan gyülekezeti életet, missziót kell létrehozni és végezni, amelyhez bárki kapcsolódhat, amelyből senki sincs kizárva. A Baptista Szeretetszolgálat számára is fontos ez, hiszen isteni küldetést teljesítve, a krisztusi szeretetparancs alapján végezzük feladatainkat. Azt gondoljuk, hogy igazán holisztikus választ a szegénységre, a hajléktalanságra, az emberkereskedelemre, a katasztrófákat követő segítségnyújtásra és helyreállításra, vagy az olyan nagyszerű kihívásokra, mint az oktatás, csak keresztény szervezetként tudunk adni. Nem megszokott egy protestáns szervezet vezetőjétől, hogy a katolikus egyházfőtől, Ferenc pápától idéz, aki magyarországi látgatása során azt mondta: „Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat, kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük.”

 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére