Kisújszállási sakktehetség a baptista iskolában
Author: Főadmin Date: 2015. szeptember 11., péntek 18:59
A karcagi Akácliget Kupán felnőtt mezőnyben 69 élőpontot gyűjtött a kisújszállási Csíki Endre. Ezzel a teljesítményével az októberi FIDE-listán 1901 ponttal jelenik meg, megváltva ezzel az első osztályú sakkozók „klubjának” belépőjét. Az elmúlt egy évet ugrásszerű fejlődés jellemezte, közel négyszáz élőpontot javított a szeptember 16-án 10. életévébe lépő fiatal sakkversenyző. Sok munka, szerénység és sakkszeretet, ez a mottója a Kisújszállási Baptista Iskola kiemelkedően tehetséges sakkpalántájának, aki az idei korosztályos bajnokságon a tízéves fiúk versenyében ezüstérmet szerzett, így októberben a világbajnokságon képviseli majd a magyar és nem utolsó sorban a baptista színeket. A Görögországban sorra kerülő világeseményre készülődés keretében, a karcagi torna után októberben a Hévízi Sakkfesztiválon folytatódik a program, ahol szintén felnőtt mezőnyben szokja majd a „puskaporos levegőt”. Az elmúlt két év során sikerült megalapozni és kialakítani azokat a körülményeket, amelyek hosszú távon kiemelkedő eredményeket hozhatnak. A tehetségkutatásban a kisújszállásiak segítségére van a Baptista Polihisztor program, valamint a Velencei Sakkiskola.
RELATED NEWS
A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban
Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.
Mi is Érintők lettünk!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.


MENU