Jótékonysági Kids Race: már Mező Misi is felajánló!
Author: Főadmin Date: 2016. június 01., szerda 09:24
Már csak néhány nap múlva, június második hétvégéjén motorosok népesítik be az alsóőrsi tópartot. Az idei Open Road Fest szervezői a 17. rendezvényre készülnek. A fesztiválozók láthatnak kaszkadőr bemutatót, műrepülést és élvezhetik a sok-sok zenét, de az ötletgazdák ismét gondoltak a jótékonykodásra is, ezért az eseménysorozat egyik fontos mozzanata a Jótékonysági Kids Race lesz, amikor óvodások versenyeznek majd kis motorjaikon.
A Baptista Szeretetszolgálat második alkalommal partnere a szervezőknek, a segélyszervezet jótékonysági akciójának célja, hogy a motorosokat és más látogatókat adakozásra, egy tank benzin árának felajánlására buzdítsa. Az adományokból a szervezet az elmúlt évhez hasonlóan rászoruló óvodásokat támogat. Takáts Tamás, a Karthago együttes énekese már a rendezvényt „beharangozó” budapesti sajtótájékoztatón jelezte, hogy szeretné támogatni a programot, így ő volt az első adományozó. Hegedűs Ádám, a Baptista Szeretetszolgálat projektvezetője akkor azt mondta: arra számít, hogy az énekes példáját sokan követik majd és sikerülhet a fesztivál végére több százezer forintot összegyűjteni a rászoruló, óvodások korú kisgyerekek számára az alábbi számlaszámon: 10918001-00000061-69770006.
A programvezető jóslatának mintegy igazolásaként a héten a segélyszervezet régi barátja, jótékonysági nagykövete, Mező Misi is jelezte, hogy mint motoros és zenész csatlakozik a kezdeményezéshez és támogatja egy tank benzin árával a Jótékonysági Kids Race-t. „Úgy érzem, az akció mindannyiunk, de mégis elsősorban a motorosok ügye, ezért a mi dolgunk, hogy a szükségben lévő óvodás korú gyermekeken segítsünk, ahogyan tudunk. Most éppen egy tank benzin árával", mondta a Magna Cum Laude együttes népszerű frontembere.
RELATED NEWS
![](/adat/tartalom/1932/gyorskep/nagykep/4dea1734-c9c3-4e9f-b362-7d275ac8b927.jpg)
Kanadai szakemberek tréningje a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak
Budapest - Kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei számára az a tréning, amelyet a közelmúltban kanadai szakemberek tartottak a budapesti Baptista Házban, a Benczúr utcában.
![](/adat/tartalom/1926/gyorskep/nagykep/448488548_912514717579781_4468962469905560981_n.jpg)
Ünnepség az Akadémián, a Veritas első végzős osztályával
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeinek családjához tartozó – a közelmúltban Szenczy Sándor álmai nyomán megvalósult – Veritas Collegiate Academy Budapest Gimnázium első végzős osztályának bizonyítványosztó ünnepségét minap méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián rendeztük meg.
![](/adat/tartalom/1922/gyorskep/nagykep/autos-felvonulas-14.jpg)
Autós felvonulás: mintegy kétszáz gyermek a főváros legszebb útjain
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat szerdán ismét, immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg hagyományos autós jótékonysági akcióját.
![Lap tetejére Lap tetejére](/stilus_alap/kellekek/up.png)