“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Hét gyermek maradt édesanya nélkül

Author: Főadmin Date: 2021. március 27., szombat 19:12

 

A Baptista Szeretetszolgálat egy újabb súlyos tragédia kapcsán várja a nagylelkű adományozók segítségét. Egy Eger környéki, hétgyermekes anyuka veszélyessé vált állapota miatt császármetszéssel szülte meg hetedik gyermekét, majd lélegeztetőgépre került, és életét vesztette. Az édesanya legkisebb gyermekét, az alig néhány napja született kisfiút egyetlen pillanatra sem ölelhette magához, mert a baba születésekor már mélyaltatásban volt.

Szerencsére a kicsi jól van, ám az édesapának, Zsoltnak most hét gyermeket kell teljesen egyedül ellátnia, úgy, hogy közülük az egyik még csecsemő.

„Bevallom, még fel sem fogtam igazán, ami velünk történt”, mondta Zsolt. „Olyan, mint egy rémálom, mert hiába imádtam mindennél jobban a feleségemet és ordítani tudnék a fájdalomtól, amelyet a hiánya okoz, a gyerekek miatt tartani kell magam…”

 

Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa Ön is a hétgyermekes családot! 

A pénzadományokat a Baptista Szeretetszolgálat az alábbi számlaszámra várja:

UniCredit - 10918001-55555555-55555555

OTP Bank - 11736082-20054403-00000000 

Közlemény: Zsolt és gyermekei  


 

 

 

RELATED NEWS

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Lap tetejére