Hazatért Törökországból a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata
Author: Főadmin Date: 2023. február 12., vasárnap 12:55
A Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 mentőcsapata befejezte küldetését Törökország Antakya városában. A csapat vasárnap délelőtt érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol a családtagok, a kollégák és a sajtó munkatársai mellett a török nagykövetség képviselői virággal és tapssal fogadták őket.
Pavelcze László, a kutató-mentő csapat – egyébként pákozdi – parancsnoka kimerülten, de büszkén bajtársaira arról számolt be, hogy keresőkutyáik 11 élő személyt jeleztek, majd 7 túlélőt önállóan, vagy pedig török segítőikkel együtt emeltek ki, közülük kettőt nagyon rossz állapotuk miatt kellett az egészségügyi csapatnak ellátnia, hogy szállíthatók legyenek. A többi fellelt élő személy kiemelését más-más technika igénybevételével a török hivatásos és önkéntes csoportok végezték el. Kijelentette: lehetőségeik szombatra elfogytak, de minimális esély a túlélők fellelésére még maradt, hiszen még mindig lehetnek olyan épületek, amelyek úgy omlottak össze, hogy légmentesen lezártak részeket, ezért nem hűlt le bennük teljesen a levegő. Amennyiben a gépekkel figyelmesen dolgoznak, csodával határos módon előfordulhat még, hogy meg tudnak menteni további embereket. A szakember dicsérte a keresőkutyák szimatát, a csapat tagjainak hősies kitartását, akik olykor az épületek több szintjét is áttörték, vasat és betont vágtak, hogy a romok közé szorult emberek közelébe juthassanak.
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke azt mondta, felemelő volt látni a csoportot együtt dolgozni azokban a zónákban, melyeket kijelöltek számukra. Felidézte, a földrengés sok túlélőt nagyon szűk helyekre szorított be, ahol mínusz 7 fokos hidegben kellett kivárniuk, míg a mentőcsapatok elérik őket, miközben naponta 4-5-6 különböző erősségű utórezgés mellett kellett abban reménykedniük, hogy a felettük lévő beton kitart. A segélyszolgálati vezető bejelentette, a baptisták eddig 10 millió forintnyi adományt juttattak el a földrengés károsultjainak, legközelebb pedig hétfőn indul el egy szállítmányuk, ezúttal Szíria felé.
A mentőcsapat munkáját a Hungary Helps program és Magyarország Külügyminisztériuma támogatja.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.