Gyűjtés a súlyosan beteg kislányokért és anyukájukért
Author: Főadmin Date: 2023. március 30., csütörtök 10:04
A Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtést szervez a súlyosan beteg kislányok és anyukájuk megsegítéséért!
Papp Évi egyedül neveli az 5 éves ikerpárt, Flórát és Larát. Egy önkormányzati lakást bérelnek Budapesten, ahol hármasban töltik a mindennapjaikat. Évi egy súlyos szemideghártya daganattal született, ezért már egészen kis korában el kellett távolítani a szemeit az élet védelmének érdekében. A beavatkozást követően anyukája lemondott róla, így 2-től 8 éves koráig nem vele élt, majd újra magához vette. Évi sosem tervezett gyermeket, de az élet úgy hozta, hogy az ikerpár megfogant és mindenképp ragaszkodott ahhoz, hogy megszülethessenek. A lányok apukája elhagyta őket, amikor a lányok még kicsik voltak.
Flóra és Lara 8 hetes volt, amikor kiderült, hogy teljes mértékben örökölték a daganatos betegséget. Egyből elindultak a szisztémás kemoterápiás, egyéb lézeres kezelések, így a lányok az első 3 évet kórházakban töltötték, keveset voltak otthon. Azzal, hogy Évi teljesen vak, számos rendkívüli kihívással, megaláztatással kellett megküzdenie az évek során, sokszor segítség nélkül. A szisztémás kemoterápiás kezelések nem bizonyultak sikeresnek, ezért elindították az intraarteriális kemoterápiát, ami nagyon durva és fájdalmas, de hatékonyabb beavatkozás.
Mikor a csöppségek haza mehettek, nagyon rosszul aludtak és küzdelmes volt a napi általános tennivalók megvalósítása. A pelenkázás rutintalanságával, az alvatlansággal, a fürdetés kihívásaival és a magánnyal Évi egyedül küzdött meg és tudta, hogy nem adhatja fel, nem keseredhet el, mert akkor képtelen lesz gondoskodni a gyermekeiről. Évi később kapott felajánlásokat, aminek köszönhetően a Kelet-Európa Misszió jóvoltából esztétikus üvegszemeket és rendszeres támogatást kapott, valamint a Bartimeus Egyesület segítségével a mindennapi tennivalók menedzseléséhez kapott fizikai és anyagi támogatást, ami mellett további segítségre szorul a szükségletek biztosításához.
A lányok állapota két éve stagnál, de 3 havonta kontrollra járnak. Flóra az egyik szemére megvakult, a másik szemére pedig gyengén lát. Lara ráadásul szívproblémákkal született, ami szintén nagy odafigyelést igényel. A szemdaganat sajnos bármikor kiújulhat a kislányoknál, így az élet megmentése érdekében, amennyiben odakerül a sor, egyetlen megoldás a szemek eltávolítása.
A 8 órás munkával, óvodába járással, bevásárlással és minden házkörüli elfoglaltsággal járó hétköznapi kihívásokat Évi teljesen egyedül, kevés segítséggel végzi.
Évinek hatalmas támogatást jelentene az önkormányzati albérlet akadálymentesítése, a konyha korszerűsítése, valamint a magas bérleti díj terhének enyhítése. Óriási kihívást jelent továbbá a lakás takarítása, tisztán tartása, mivel havonta két alkalommal hívna takarítót, de nem tudja finanszírozni. A kislányok másképp szocializálódtak a vak anyukájuk mellett, mint akik látó szülőkkel és nagyszülőkkel nőnek fel. Lara és Flóra rengeteget segít anyukájuknak a ház körül és az utcán való tájékozódásban is.
A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést szervez Évi, Flóra és Lara életkörülményeinek javításáért.
A www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon bankkártyás adományozásra van lehetőség, utalásokat pedig a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány nevén az 10918001-55555555-55555555-ös számlaszámra van lehetőség eljuttatni "Tapintható szeretet" közleménnyel.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.