X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Fejlesztés a hátrányos helyzetű gyermekekért a Bükk egyik falujában

Author: Főadmin Date: 2019. április 25., csütörtök 16:41

 

Bükkszentmárton – A Baptista Szeretetszolgálat nevelőszülői hálózatának tagjai, szülők és gyermekek lesznek a kedvezményezettjei annak a fejlesztésnek, amely hetekkel korábban a Bükk-hegység egyik falujában kezdődött el. A projekt résztvevői és a helybéliek április 24-én, szerdán találkoztak a helyszínen, hogy rövid ünnepség keretein belül üdvözöljék a beruházás sikerét.    

 

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója felidézte: az ingatlant annak idején egy magánszemély, Varsányi Zoltán szegedi vállalkozó hagyatékozta a Baptista Szeretetszolgálat Alapítványra. A bükkszentmártoni házban azóta rászoruló nagycsaládok, többségükben nevelőszülői tevékenységet végző szülők és gyermekek kaptak elhelyezést. A jelenleg megvalósuló fejlesztés nyomán lehetőség lesz egy tágasabb közösségi tér kialakítására, épül mellette egy akadálymentesített vizes blokk, így a fogyatékkal élők is részt tudnak majd venni a közös programokon.

Az ünnepségen mások mellett részt vett Liktor Róbert polgármester is, aki a településről és a környezet szépségeiről beszélt a rendezvényen megjelenteknek, majd átadta azt a könyvet, amely Bükkszentmártont és a környező településeket mutatja be. Bükkszentmárton háromszáz lelkes község Heves megyében, a bélapátfalvai járásában, Egertől 24 kilométernyire. A polgármester elmondta, szívesen látják a túrázókat, pihenni vágyókat.

A bükkszentmártoni Rákóczi utcában, a tizenkét főt fogadni képes ingatlanban már elbontották a korábbi épületrészeket, a fészerek maradványait, amelyek helyén megépül a korszerű közösségi tér, raktár és az akadálymentesített vizes blokk. A munkáltokat a Jánosik és Társai Kft. végzi, a munkálatokkal előre láthatóan nyár elején végeznek.

A fejlesztés „A Baptista Szeretetszolgálat logisztikai központjának létrehozása, valamint szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi létesítményeinek infrastrukturális fejlesztése” elnevezésű EFOP-2.2.15-16-2017-00003 azonosító számú projekt alapján valósul meg. 

 

A nevelőszülői hálózatról

A Baptista Szeretetszolgálatot említve a legtöbbeknek általában a háborúk, természeti katasztrófák során nyújtott segítségnyújtás esetei jutnak eszébe, ugyanakkor az ilyen tevékenységek mellett a segélyszervezet jelentős szerepet vállal például a gyermekjóléti-, gyermekvédelmi és szociális ellátások területén is, sok esetben önkormányzati és állami feladatokat átvállalva.

A gyermekekről gondoskodni az egyik legfontosabb feladat közös jövőnk érdekében. A gyermekek ellátásában két eszme vezérli a baptisták családjához tartozó Országos Szociális Intézményfenntartó Központ munkatársait: egyrészről Jézus szeretetparancsa, másrészről a gyermekek minden felett álló érdekeinek tiszteletben tartása.  Kiemelten fontos, hogy biztos alapon nyugodjon a gyermeki fejlődés, hiszen csak kiegyensúlyozott gyermekkor eredményez sikeres felnőttkori életet.

A nevelőszülői hálózat otthont nyújtó ellátást biztosít az átmeneti, vagy tartós nevelésben lévő normál, különleges, illetve integráltan nevelhető speciális ellátást igénylő gyermekeknek, valamint utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtteknek, akik bármely oknál fogva kikerültek vér szerinti családjukból. Ideiglenes hatállyal beutalt gyermekek fogadását és gondozását is vállalja a hálózat, a feladat ellátására kijelölt nevelőszülők bevonásával.

A nevelőszülői hálózatot az érdi központú Fészek Gyermekvédő Egyesület és a fővárosi központú Baptista Gyermekvédelmi Szolgáltató Központ országos lefedettséggel szervezi. Ebből adódóan a nevelőszülői családok és a gondozásra szoruló gyermek lakhelyétől függően az ország bármely gyámhivatalának határozata alapján, bármelyik megyei szakszolgálat javaslatára fogadhat gondozásába gyermeket.

 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére