X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Érzékenyítő program az elfogadásért

Author: Főadmin Date: 2017. április 03., hétfő 11:55

 

Budapest – Útjára indult a nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott iskolai érzékenyítő program, amelynek előadásait a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai tartják az ország több oktatási intézményében azzal a céllal, hogy lelki és szociális segítséget nyújtsanak középiskolás fiataloknak.


A roadshow lényege, hogy az idegengyűlölet és intolerancia megelőzésére irányuló interaktív, játékos és figyelemfelkeltő beszélgetésekkel a diákok bővíthessék ismereteiket, szélesedjék a látókörük, hagyjanak „kiskaput” az új tudnivalóknak. A turné első állomása március 31-én, pénteken a budapesti VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti és Üzleti Baptista Középiskola volt, ahol kilencedik és tízedik osztályos tanulókkal beszélgettek a segélyszervezet munkatársai. Mindamellett, hogy hasznos, naprakész információkkal, tényekkel szolgáltak a diákoknak, hiteles forrásokat kínáltak számukra, hogy maguk tapasztalhassák meg első kézből, milyen válaszok és megoldások léteznek az intolerancia helyett. Az előadások után a gyerekeknek lehetőségük volt a szeretetszolgálat önkénteseinek táborát gyarapítani, amivel néhányan éltek is: így többekkel Baptista Szeretetszolgálat intézményeiben hamarosan újra találkozhatnak a segélyszervezet munkatársai.

 

 


RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére