Ellátottjaink és munkatársaink közül többen ott voltak Ferenc pápa látogatásán
Author: Főadmin Date: 2023. április 29., szombat 14:00
A Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott hatvani Hegymenet Klub Térségi Szociális Intézmény ellátottjai, fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők, hajléktalanszállónk lakói, valamint az őket kísérő munkatársak Dr. Szilágyi Bélával, a segélyszervezet elnökével együtt voltak ott ma délelőtt a budapesti Rózsák terén, az Áprád-házi Szent Erzsébet templomnál, ahol Ferenc pápa szegényekkel, menekültekkel és más rászorultakkal, karitatív szervezetek segítőivel találkozott. A katolikus egyházfő köszönetet mondott az ukrajnai háború elől menekülők nemcsak nagylelkű, de lelkes befogadásáért is. Hangsúlyozta: az evangélium középpontjában a szegények és a rászorulók állnak, mert Jézus azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek”. Az igazi hit kényelmetlen, kockáztat, „kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük”, szólt Ferenc pápa a templomban és a téren összegyűlt emberekhez.
Meghatódva hallgatta Oleg és családja vallomását, az utazásukat egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól. Az emlékezés egy régi utazással kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben Magyarországon évekkel ezelőtt részesült, ez bátorította arra, hogy családjával együtt elinduljon ide.
A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel, Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani, ez olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat – mutatott rá Ferenc pápa, rögzítve, hogy nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.