- Szlovákiából érkeztem, ott dolgozom mentőtisztként tizenkét éve – mondta el Mária, amint két ellátásra szoruló között maradt időnk beszélgetni. – A munkámnak élek, és gyönyörű kislányomnak, a 8 éves Réka Annának.

- Gondolom, a kislány orvos szeretne lenni…

- Az még nem biztos, ilyenkor még a gyerekek nagyon sok mindenre gondolnak, hogy mivé szeretnének lenni.

- Milyen indíttatás hozta ide?

- Röviden annyi, hogy szeretnék segíteni, amiben tudok, amire lehetőségem adódik. Fontos az együttérzés, az, hogy próbáljunk embertársaink sorsán javítani.

- Volt valamilyen előzménye mostani karitatív munkájának?

- Figyelemmel kísértem a híreket és Pavelcze Lászlóval, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatójával beszélgetve megkérdeztem: nincs szükség valamilyen segítségre? Így lettem önkéntes segítő.

- Feltételezem, hogy nem az utolsó ilyen alkalom lesz ez.

- Nagyon szeretném, hogy ne az legyen, azt tervezem, hogy amint arra lehetőség adódik, továbbra is együtt dolgozzak a segélyszervezettel.

- Milyen betegségek, sérülések a jellemzőek a menekülteknél?

- Gyakori a megfázás, a nátha, a lázas tünetekkel járó betegség, aztán előfordul a hasmenés, a hányás. De akadnak komolyabb esetek, elénk kerültek vesegyulladásos, vakbéltünetes, bárányhimlős betegek is.  De ők nem igényelték az orvosi ellátást, inkább tovább indultak.

- Miként érzi, milyen lélekkel, milyen hangulatban érkeznek ők?

- Olyan területről érkeznek a menekültek, ahol korábban nagy nyomás alatt voltak. Ahol élni nem lehet. Európától várják a segítséget, el akarnak jutni Németországba vagy Svédországba. A kialakított tranzitállomásokon igyekszünk számukra egészségügyi ellátását biztosítani, meleg ételt és ruhát is kapnak.

- Mi az, ami ilyen munkára sarkallja, miközben tudjuk, hogy nagyon sok egészségügyi dolgozó inkább nyugatra megy a több pénzért...

- Egy szóval kifejezve: elhivatottság. Másként nem lehet emberekkel dolgozni, mert az a legnehezebb. Mindenkinek a kedvére tenni nem lehet, de igyekszünk, s próbálkozunk, hogy ez sikerüljön. Aztán kiderül, hogy az igyekezetünk elegendő-e. Mindig reméljük, hogy az lesz.