X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Author: Főadmin Date: 2024. szeptember 25., szerda 10:03

 

Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója a megállapodás aláírásakor tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a baptista egyház Magyarországon 500 éven keresztül képviselte mindazt, ami érték az emberek életében. Elsősorban a hitet, az erkölcsöt, az oktatást, a magyar hagyományokat, általában a magyar kultúrát - tette hozzá. Elmondta: a baptista egyház és a Magyarságkutató Intézet céljai egybeesnek.

Kitért arra, hogy a magyar kormány 1999-ben és 2021-ben együttműködési szerződést kötött a baptista egyházzal.

Közölte azt is, a Magyarságkutató Intézetet azért hozta létre Magyarország kormánya, hogy a magyar identitást, eredettudatot, kultúrát, hagyományokat, történelmet, annak értékeit megtisztítsa a rárakódott értéktelen, hamis, félrevezető állításoktól. Az igazságot és az értéket próbáljuk meg megközelíteni az elérhetőség legmagasabb szintjén - fogalmazott. Kiemelte: a baptista egyház és az intézet céljai egybeesnek, az együttműködés az eredmények összegzése, szintetizálása a minőség magasabb fokát jelképezi. Elhangzott, az idei év végén közösen szerveznek konferenciát, ahol az egyháztörténet is szerepet kap.

Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke hangsúlyozta: a magyar baptisták elődeikkel, az anabaptistákkal együtt több mint 500 éve vannak jelen a Kárpát-medencében. Az azóta eltelt évszázadok sokszor viharos magyar történelmének fontos, de máig kevéssé ismert szelete az anabaptisták és baptisták történelme, valamint azok az értékek, amelyeket hozzátettek népünk megmaradásához és fejlődéséhez - emelte ki. Hozzátette: megtiszteltetés, egyben nagyszerű lehetőség számukra az együttműködési megállapodás megkötése. A jövőben megosztják kutatási eredményeiket, konkrét projekteket, kutatásokat is indítanak.

A közösség értékei közül kiemelte az önkéntességet, a személyes hitet, valamint a hozzáértést és kreativitást. Az utóbbiakról szóval elmondta: anabaptista habán elődeik a 16-17. században ismert szakemberek voltak, az úgynevezett habán udvarok mesterembereinek munkáját az akkori kor főemberei előszeretettel vették igénybe. Az anabaptisták kreativitásának sok értékes gyümölcse lett, köztük a habán kerámiák és dísztárgyak - tette hozzá. Mára a baptisták nagy családja világszerte csaknem 120 milliós közösséget jelent, amelynek része a magyarországi közösségi élet - mondta, hozzátéve: itthon 300 településen vannak gyülekezeteik, és a közösségükhöz kapcsolódók száma meghaladja a százezret.

Ennek a történelmi gyökerekkel rendelkező közösségnek az önismeretét, a következő generációk nevelését, valamint a társadalmi közismeretet segítheti az MKI és egyházunk, valamint fő szociális- és segélyszervezetünk együttműködése - hangsúlyozta. Kiemelte: nagyra becsülik az intézet munkáját, amelyhez szeretnének a maguk eszközeivel hozzájárulni.

Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási és kulturális főigazgatója Szilágyi Béla elnököt képviselve elmondta: szeretnék feltárni azokat a habán, anabaptista emlékeket a Kárpát-medencében, amelyek egyedülállóak a világon. Az Európában eddig fellelt 462 dokumentumból 400 található az egykori magyar királyság területén, ebből 80-nál több Magyarországon - mondta, hozzátéve: a baptista tudástár projektben ezeket az emlékeket begyűjtik és megosztják.

Ez a digitális könyvtár, múzeum már elérhető, a tudástár napról napra bővül - mondta, hozzátéve: céljuk, hogy közzétegyék ezeket a dokumentumokat, vizsgálhatóvá, kutathatóvá tegyék. Az MKI támogatásával a sárospataki, esztergomi, soproni leletek is vizsgálhatóvá válnak - emelte ki. Elhangzott, az idei év végén közösen szerveznek konferenciát, ahol az egyháztörténet is szerepet kap.

Forrás: MTI, fotó: Bruzák Noémi

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére