Egy megvalósult álom: 8 éves a Szorgos Kezek Háza
Author: Süni Date: 2014. február 06., csütörtök 10:59
A hétfői ünnepnap úgy kezdődött, mint bármelyik másik nap. Az intézmény fiataljai gondozottjai érkezésük után reggelit kaptak, majd elvonultak a műhelyekben dolgozni. A súlyosan sérült fiatalok logikai- és társasjátékkal, valamint felolvasással töltötték a délelőttöt.
Ebéd után megérkezett Szenczy Sándor, a Szeretetszolgálat elnöke, majd a szülők és a beszállítók képviseletében is érkeztek résztvevők. Csábi Melinda, az intézmény megálmodója a torta felvágása előtt megemlékezett az elmúlt nyolc év szépségeiről és nehézségeiről. Megköszönte munkatársainak a munkát, a támogatók segítségét és a szülők türelmét. Előkerültek a régi fotók, és visszagondoltak azokra a gondozottakra is, akiket az elmúlt években vesztettek el. Az ünneplő fiatalok közül négyen is „alapító tagokként” voltak jelen, azaz ők már a kezdet kezdete (2006. február 2-a) óta a szorgos Kezek Házában töltik a napjaikat.
Csábi Melinda így emlékszik azokra az időkre, amikor még csak álom volt a Szorgos Kezek Háza: „2005. augusztus 21. Tahi-vasárnap. Azon a vasárnapi igehirdetésen Isten Jákobtól kérte el Izsákot! Ő is odaadta mindenét! Én sem tehettem mást! Egy lépés Szenczy Sándor felé, egyetlen kérdést intéztem hozzá, egy telefonszám és egy név volt a válasz. Egy újabb lépés az újabb ember – Marcell – felé. Eredménye: éjszakákon át tartó böngészés a neten, a törvény-kupacok között.
Ismét egy-egy lépés: önkormányzat, ÁNTSZ, tűzoltóság, orvosok, védőnők családsegítők, tanárok! Még egy újabb… plakátok, hirdetések, prospektusok „szétszórása”. Ismét lépni kellett szülők, családok, iskolák felé… Azóta milliónyi lépés, de megérte, a Szorgos Kezek Háza működik, a különböző fogyatékkal élő fiatal nagyon szeret ide járni. Ha látom a szülők boldog arcát, mikor gyerekeiket viszik el, vagy a buszról átadom/átadjuk őket, akkor tudom, hogy megérte Istenre hallgatni. A jövő? Ismét egy lépés az épülő intézményünk felé, új lendülettel, régi és új fiatalokkal… régi és új dolgozókkal, és mindez Isten kegyelméből, szeretetéből, jóságából.”

RELATED NEWS
Egy szolgálattevő önkéntes rendkívüli beszámolója!
Az önkéntesség rendkívül fontos a Baptista Szeretetszolgálat életében, hiszen intézményeink, projektjeink– például a beteg gyermekek, a hajléktalanok vagy az emberkereskedelem áldozatai érdekében végzett tevékenységeink – nem működhetnének önzetlen segítőink támogatása nélkül.
Amerikaiaknak tolmácsol a roma származású Hajni
Nem volt könnyű élete, lemondtak róla a biológiai szülei. Épp akkor, amikor egy baba az ölelést, a közelséget, kapcsolódást, a mély szeretet tanulja, ő egyedül volt egy nevelőotthonban.
Sikersztori a nógrádi tanulássegítő program
Endrefalva - A Baptista Szeretetszolgálat egyike azon szervezeteknek, melyek a Felzárkózó Települések elnevezésű programot az ország 27 helyszínén eredményesen hajtják végre.


MENU