“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Díjak és elismerések a 2017-es esztendőben

Author: Főadmin Date: 2017. november 16., csütörtök 18:49

 

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2017. év elismeréseit november 16-án a Zeneakadémián adták át.


A díjátadó ünnepséget Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke imádsággal nyitotta meg, majd Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke köszöntötte a résztvevőket. „Meg kell tanulnunk a Bibliából, hogy ha másokat építünk, magunk is épülünk”, mondta egyebek mellett a segélyszervezet alapító lelkésze, s hozzátette: nem szabad egy pillanatra sem elfeledkezni arról, hogy a mindennapi munka nem megy szeretet és mások elfogadása nélkül. Legyen ez a felfogás természetes a baptista fenntartású intézményekben, zárta szavait Szenczy Sándor.

 

A kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskola szaxofon kvartettjének játéka után először az oktatás területén dolgozók vették át elismeréseiket. Az Ócsai Nagy Pál Díjat idén Varga Piroska, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményfenntartó központjának gazdasági igazgatóhelyettese kapta. Márta István, az Illésy Sándor Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola korábbi pedagógusa posztumusz kapta meg a díjat, melyet felesége, Márta Istvánné és fia, Márta Renátó vett át.  A Köszönet Érmet négyen kapták: Váradi Ildikó (Pannonhalmi Béla Baptista Iskola), Petőházi Gabriella (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola), Ponyokainé Rab Judit (Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási Óvodája), Fáczánné Dobrocsi Julianna (Petőfi Sándor Baptista Általános Iskola). Minden Tisztelet Érmet kapott Csikós Györgyné (Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda), Gulbert Katalin (Kölcsey Ferenc Általános Iskola).  A Közösség Önzetlen Szolgálatáért Érmet Csics Bernadett (Addetur Baptista Gimnázium) és Szigeth Szilvia (Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola) vehette át.

 

Az év nevelőtestülete a kisújszállási Baptista Alapfokú Művészeti Iskola és a Móra Ferenc Felnőttoktatási Középiskola lett, az év intézményvezetője kitüntetést pedig Patocskai László (Tiszaroffi Baptista Általános Iskola és Óvoda), és Szabóné Borbás Anikó (Budapest Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium) vette át. 

 

A szociális területen dolgozók közül idén a Csopják Attila Díjat Tyukodiné Csávás Mariann, a Miskolci Női Lakóotthon vezetője kapta. Elnöki dicséretben Kövesi Andrea, a pénzügyi igazgatóság, Laorencz Károly, a Baptista Integrációs Központ, Kutiné Ádám Szilvia, az Utcafront munkatársa részesült. Elnöki elismerést kapott Viszlóiné Vágvölgyi Szilvia (BSZ Szeretetotthona), Horváth Sándor, a biztonsági csoport vezetője, Kreiczer Tímea (Életminőségfejlesztő Szolgáltatások Intézménye), Jakab Melinda (OSZSK), Toszeczky Renáta (Shelter Ház), Szolnokiné Vigyikán Ágnes Katalin (Katica CSÁO) és az Olajos és Társa Ügyvédi Iroda. Elnöki Köszönet Érmet vehetett át Tréfás Gábor (Utcafront), Papp Szabó Andrea (Fogd meg a kezem! Napközi Otthon), Jakus István (Szorgos Kezek Háza), Gyönyörűné Nagy Erzsébet (Napsugár Gondozóház), Tóth Renáta (BSZ Gyermek és Ifjúsági Oktatási és Fejlesztő Központ), Árvai Andrásné (Tábita), Antal Beatrix Éva (Kamilla CSÁÓ).


A humanitárius és központi területen dolgozók közül 2017-ben a Paul Montacute Díjban Tóthfalussy Ákos, a BSZ technikai igazgatója részesült. A Cserepka János Díjat idén Zeke Istvánné, a BSZ munkaügyi előadója vehette át. Cserepka János Érmet kapott Tihanyi Tamás kommunikációs munkatárs, Balogh Lajosné Bárdosi Erika az adományozási csoporttól, Szenczy Katalin és Szilágyi Lilla, ők a nemzetközi csoport konduktorai.


Az eseményt a budapesti Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola diákjainak előadása, majd Steiner Józsefnek, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatójának imádsága zárta.


A kitüntetési ünnepség résztvevői az est további részében gálakoncerten vettek részt a Zeneakadémia nagytermében, ahol Szenczy Sándor köszöntője után Dominkó Levente (marimba), Szilágyi Júlia (ének), Révész Márk (vadászkürt), Tóka Ágoston (orgona) és a Vox Nova Baptista Férfikar előadásában gyönyörködhettek.

 

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére