X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Csoda Vácott: új épületben a speciális ellátás otthona, a Szorgos Kezek Háza

Author: Főadmin Date: 2016. május 30., hétfő 20:44

A létesítményt a segélyszervezet mintegy 100 millió forintos beruházásként építette fel egy olyan telekre, amit Vác városának önkormányzata bocsátott 2007-ben rendelkezésre. Az otthonban negyven rászorult fiatal részére biztosíthatnak ellátást olyanok számára, akik a közoktatási intézményeket már elhagyták, azaz nem tanköteles korúak, ám speciális ellátást igényelnek, hiszen mozgássérültek, értelmükben akadályozottak, halmozottan sérültek.

A vendégeket a „ház” és a Baptista Szeretetszolgálat nevében az intézmény megálmodója, Csábi Lászlóné Melinda köszöntötte, majd Papp János, Magyarországi Baptista Egyház elnöke lépett a mikrofonhoz . Papp János azt kívánta, a falak között mindig legyen szeretet, hiszen e nélkül üres lenne a ház, amelyben olyan fiatalok és idősebbek élnek majd,akiknek igen nagy szükségük van gondoskodásunkra, segítségünkre. Azt kívánta, a bővelkedő szeretet és annak szükséglete találkozzék a Szorgos Kezek Házában, majd Isten áldását kérte mindazokra, akik az intézményben dolgoznak, akik ott ellátást kapnak, és azokra is, akik csak megfordulnak falai között.

Fördős Attila, Vác polgármestere arról beszélt, hogy a világban terjedő pénzuralommal szemben Magyarország még mindig az az ország, ahol a legfőbb érték az ember. Az önkormányzat büszke arra, hogy a városban élők szociális rendszerében az intézmény átadásával tovább javult az ellátás. Hangsúlyozta, példaértékű összefogás történt, hiszen az önkormányzat térítésmentesen adta a területet, a fenntartó nagyon sok munkát és anyagi forrást biztosított, az állam pedig pályázati lehetőséget nyújtott. A városvezető köszönetet mondott mindazoknak, akik a létrehozásban részt vettek, s azt kérte, gondolják tovább a projektet: legyen a Mentős közben bentlakásos épület is, amely további előrelépést jelent az ellátásban.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke arra emlékeztetett, a lehetetlen lehetségessé válik, ha hisszük, hogy ha odaadjuk, amink van, az elegendő lehet. Mert a csoda az, hogy a kevés is elég lehet, ha hajlandóak vagyunk lemondani róla, ami a miénk. És a csoda megvalósul, ha mindenki azt teszi, ami a dolga. Még akkor is, ha nem könnyű kilépni a csónakból, jelentette ki az idén 20 esztendős segélyszervezet alapítója és lelkész-vezetője, majd átadta az intézmény jelképes kulcsát.     

A Szorgos Kezek Háza 2006. február 2-án fogadta az első segítségre szoruló fiatalt, majd egy év múlva Vác városa ötven évre a segélyszervezet rendelkezésére bocsátott egy területet azzal, hogy ott sajátos nevelési igényű fiatalok ellátását végezzék: a megkötés mindössze annyi volt, hogy a rászorultak fele váci lakos legyen. Tíz év alatt három bérelt épületben dolgoztak a szakemberek, majd megkezdődhetett a beruházás: először 2010-ben 4,5 millió forintból elkészült a közművesítés, aztán 850 ezer forintot a tervezésre költöttek. A régi faház elbontása után 2011-ben már építkeztek.

A hétfőn átadott intézmény negyven ellátottat fogadhat (számuk jelenleg huszonkilenc), velük hat szakember foglalkozik három technikai munkatárs segítsége mellett. A létszám váratóan rövidesen kiegészül, hiszen egy speciális tagiskola már jelezte azigényt az ellátásra. Tíz esztendő alatt nyolcvanöt, többségükben súlyos fogyatékossággal élő fiatal számára biztosítottak rövidebb-hosszabb ideig ellátást a Baptista Szeretetszolgálat Szorgos Kezek Házának speciális intézményében. Néhányan kezdetektől a váci otthonban kapnak segítséget.           

Az ünnepség résztvevői a ház lakóinak és Pintér Béla gospel énekesnek műsorát hallgatták meg az eseményen, majd az első látogatókat szeretetvendégség várta.

    

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére