X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Bronzkép az alapítóról, Szenczy Sándorról és Füredi Kamilla afrikai misszionáriusról

Author: Főadmin Date: 2023. június 15., csütörtök 18:35

 

Budapest – A Magyarországi Baptista Egyház történelmi emlékparkjában 2023. június 15-én felavattuk a Baptista Szeretetszolgálat alapítójának, Szenczy Sándornak bronz mellképét. Füredi Kamilla keresztény misszionárius alakját e naptól ugyancsak mellkép idézi fel ugyanott.

 

 

– Ki volt Sándor? ­­– tette fel a kérdést Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Isten szeretett gyermeke, aki szenvedélyesen szerette és szolgálta Urát és az embereket. Látó, akinek mindig voltak álmai. Tíz lépéssel, tíz évvel mindig előttünk járt. S ezek az álmok, mivel Istentől származtak, megvalósultak. Pásztor, aki Isten evangéliumát közvetítette a hajléktalan drogos felé ugyanúgy, mint a művész, a celeb, a politikus felé. Apostol, aki nem csak templomokat épített, hanem Isten királyságát. Ember, aki nyíltan felvállalta esendőségét, hibáit, korlátait is. Aki megtanított megbocsájtani, új esélyt adni hetvenszer hétszer is. Tűzember, aki Isten szeretetének lángját lobbantotta fel a szívünkben. Szeretetszolga, aki mások felemeléséért élt. Gyermek, apa, férj, testvér, barát.

Szilágyi Béla Dániel prófétát idézte: „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.”

– Isten formálta Sándort, tette azzá, aki lehetett, és tette áldássá sok-sok embernek az életében itt Magyarországon és szerte az egész világon – mondta Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke. – Az irgalom eszköze volt az Isten szuverén döntése alapján. Ő formálta, hogy azzá lehessen. Először azzal, hogy ő is irgalmat kapott az Istentől, aki által megtérhetett, újjászülethetett és a hitben indulhatott el. Élete végéig megmaradt az a fajta karaktere is, amit kapott, amivé tette őt az Isten. Az irgalom eszközévé tette, mert olyan mély megértéssel tudott fordulni a legnehezebb sorsú ember felé, akár a keresztény hittől a legtávolabb álló ember felé is, amennyire talán egyikünk sem. Irgalmas lehetett az egyszerűhöz és a „nagy” emberhez, irgalmas lehetett itthon és külföldön. Isten irgalmasságát jelentette azok számára, akiknek talán az utolsó menedéket jelentette.

Szenczy Sándort, az idén 27 éves Baptista Szeretetszolgálat alapítóját, az utolsó években elnök emeritusát 57 éves korában, hosszú betegség után szólította el a földi világból Teremtője, akit egész életében szolgált. Csodaként emlegetik a segélyszervezet megalapításának körülményeit, hiszen szó szerint a semmiből – egy velencei nyugdíjas özvegyasszony első ötezer forintos adományából – hozta létre a Baptista Szeretetszolgálatot, amely idővel a világ számos háborújánál, természeti katasztrófájánál segédkezett, Magyarországon pedig szociális és oktatási intézmények hálózatának fenntartójává vált.

Füredi Kamilláról Dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora és az észak-amerikai magyar baptisták képviseletében Dr. Herjeczki Géza lelkipásztor beszélt.

Füredi Kamillát első missziós szolgálata 1987-ben szólította Sierra Leoné-ba, ahol orvos-asszisztens lett egy klinikán. Miután kitört a polgárháború, menekülnie kellett, 1995-ben tért vissza Magyarországra. Egy ideig az Egyesült Államokban élt, majd 2006-ban utazott el ismét az afrikai országba, ahol összesen tizennyolc évet töltött missziói szolgálattal. Azokban az esztendőkben sok próbán kellett keresztülmennie, megküzdött a szegénységgel, a nélkülözéssel, a betegségekkel. Egy időben a Baptista Szeretetszolgálat önkénteseként élelmiszersegélyeket továbbított az ebola halálos veszedelmével küzdő Sierra Leone népének. Halált megvető bátorsággal vett részt az adományok kiosztásában és a betegek gyógyításában. A sok erőfeszítés során az ő szervezete is súlyosan legyengült és kórházi ellátásra szorult. Abban a helyzetben döntött úgy, hogy a további gyógykezelés érdekben hazatér: de már késő volt. A Baptista Szeretetszolgálat egy különleges mentőakcióval 2015 augusztusában hozta vissza Magyarországra, de egy évvel később szervezete feladta a harcot és megtért ahhoz, aki annak idején szolgálatra hívta őt.

 

A bronz mellképek Bánkuti István szobrászművész alkotásai. A rendezvény meghittségéhez és emelkedettségéhez Pintér Béla zenei szolgálata is hozzájárult.

Fotók: Antal Saci

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére