X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Baptista mintaprogram a közfoglalkoztatásban

Author: Főadmin Date: 2016. június 22., szerda 17:43

 

A megnyitó kapcsán az esemény szervezői bemutatták a programban megvalósult beruházásokat, a mezőgazdasági modul működését, illetve a későbbi tervekről is szó esett. A szalag átvágásánál a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház képviselői mellett ott voltak a Belügyminisztérium és az illetékes Kormányhivatal munkatársai is.

Opauszki György, a baptista egyház szociális szaktitkára köszöntötte az esemény résztvevőit, majd Szanyi Gergely, a segélyszervezet programvezetője beszélt az előzményekről. Elmondta: a közfoglalkoztatási programot 2013-ban kezdte el a fővárosi Utcafront olyan rászorultak érdekében, akik a munkaerőpiacon esélytelenül kerestek volna munkalehetőséget. Kezdetben hulladékot gyűjtöttek, a környezetet tisztították, füvet nyírtak, télen havat lapátoltak. Aztán a program bővült, miközben együttműködő partnereket és további kapacitásokat kerestek és találtak. Aztán 2015-től a baptista közmunkaprogram országossá szélesedett, miközben létrehozták a fővárosban, Kőbányán a szociális szolgáltató központot, ahol hajléktalanok segítenek hajléktalanoknak.

A kiskőrösi modell, mintaprogram elemei között szabadföldi és fóliasátras növény, illetve gombatermesztés szerepel, amely a közeljövőben a támogatott lakhatás biztosításával és a pszichiátriai betegek bevonásával egészül ki. A távolabbi jövő terve a szociális szövetkezet létrehozása, a további kapacitásbővítés, a feldolgozó üzem építése, az állattartás.  Az elképzelés az, hogy a megtermelt növényeket a baptista szociális és az oktatási intézményekben hasznosítják.     

A megnyitót – amelyen jelen volt Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója és Révész Szilvia kommunikációs igazgató is – tapasztalatcsere, kötetlen beszélgetés zárta.            

 

 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére