X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Baptista oktatási intézmény csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz

Author: Főadmin Date: 2021. április 22., csütörtök 13:49

 

NYÍRADONY Megállapodást kötött a Honvéd Kadét Programhoz történő csatlakozásról a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 3. Oláh Sándor Területvédelmi Zászlóaljával.


A megállapodást április 21-én, szerdán ünnepélyes külsőségek mellett írták alá. Az eseményen mások mellett jelen volt, illetve beszédet mondott Dr. Ruszin Romulusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Tasó László országgyűlési képviselő, Tasó Béla, Nyíradony polgármestere és Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. A csatlakozást igazoló oklevelet Dr. Ruszin Romulusz helyettes államtitkár adta át az intézmény igazgatónőjének, Berekszászi Natáliának.

„A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség mindent megtesz azért, hogy ezek a programok valós értéket, élményt és tudást adjanak a fiataloknak”, mondta köszöntőjében a helyettes államtitkár, majd emlékeztetett: a Magyar Honvédség és a társadalom között 2004-ben, a sorkötelezettség megszűnésével elveszett a kapcsolat, de mára egyre többen látják úgy, hogy a honvédség képes és kész tenni a magyar emberekért akár külföldi missziókban, akár a jelenlegi járványhelyzetben. „Ha a fiatalok megtalálják a helyüket ebben a rendszerben vagy egyszerűen csak érteni fogják a honvédelmet, nagyot léptünk előre”, jelentette ki.

„Az ilyen megállapodások célja, hogy a felnövekvő nemzedéknek kézzelfogható és valódi értéket jelentő program álljon a rendelkezésére, amely felkészíti a jelen és a jövő kihívásaira,” tette hozzá Tasó Béla, Nyíradony polgármestere. Tasó László országgyűlési képviselő a hazaszeretet fontosságáról beszélt, leszögezve, hogy a biztonság megteremtése az ország feladata, és ha ennek jelentőségét képesek vagyunk megértetni a fiatalokkal, akkor beszélhetünk erős, jól szervezett nemzetről. „Magyarnak lenni lehetőség, de magyarnak lenni felelősség is egyben, Magyarországot csak mi építhetjük igazán, csak mi tehetjük naggyá, a fiataljainkat csak mi nevelhetjük hazaszeretetre”, fogalmazott Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

A rendezvényen – mások mellett – részt vett Sándor Zsolt vezérőrnagy, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka, Polyák András ezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka, Kis Ákos vezető kormánytanácsos és Dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója is.

 

Dr. Szilágyi Béla beszéde:

 

„Mi a zászló? A zászló összetart, a zászló megkülönböztet. Összetart bennünket, akik egyenruhában vagy civilben, akik a laktanyában vagy az országgyűlésben, itt a településen, az iskolákban vagy a kórházakban, szociális intézményekben tesszük a dolgunkat. Összetart bennünket, akik különböző hivatást, más korosztályt képviselünk, fiatalokat és időseket, akik tanítanak, vagy tanulnak. De a zászló megkülönböztet is, mert Magyarország csak egy van. Magyarnak lenni lehetőség, de felelősség is egyben, hiszen Magyarországot csak mi építhetjük igazán. Magyarországot csak mi tehetjük naggyá, a magyar gyermekeket csak mi nevelhetjük hazaszeretetre, viszont tehetjük ezt közösen.  

A Baptista Szeretetszolgálat idén lett 25 éves, ezt az időt hittel és szakértelemmel felvértezett munkával töltöttük, ez a jelmondatunk is. Ez nem csak egymás mellé tett két szó; mi hisszük, hogy e két fogalom egymást építi, erősíti, kiegészíti, így tölti ki az életünket. Hittel és szakértelemmel mentünk el a nagyvilág különböző, katasztrófa sújtotta országaiba segíteni, hittel és szakértelemmel jártunk például Afganisztánban is, ahol sikeresen dolgoztunk együtt a Magyar Honvédség külmissziós katonáival, hittel és szakértelemmel építettük ki itthon azt a szociális rendszert, amelynek segítségével ma 16 ezer ellátott számára tudunk ellátást nyújtani Magyarországon, s 14 ezer diákot tanítunk oktatási intézményeinkben.

Ez a hit és ez a szakértelem hozott el minket Nyíradonyba is. Örülünk annak, hogy olyan kiváló szakembereket találtunk ebben a városban, akikkel nagyszerű együtt dolgozni. Büszkék vagyunk a fegyveres erőkre is, büszkék vagyunk arra, hogy mellettünk és mögöttünk állnak. Hisszük, hogy sokan részt vesznek majd a Honvéd Kadét Programban, s közülük nagyon sokan választják hivatásuknak a haza fegyveres szolgálatát. Legyen olyan eredményes ez a program, amely hosszú távon építi Nyíradonyt, az itt élő családokat, és hosszú távon építi Magyarországot.”  



RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére