Az IBM önkéntesei a Kiléptető Szálló rászorultjainak érdekében
Author: Főadmin Date: 2019. május 28., kedd 13:04
Budapest – Az IBM önkéntesei dolgoztak minap a Baptista Integrációs Központ Kiléptető Szállóján.
Május 25-én az IBM önkéntesei – előzetes egyeztetés után – két földszinti szobát festettek ki az intézményben. Ők hozták a szükséges anyagokat, és gyűjtést is rendeztek, amelynek összegéből tusfürdőket és takarókat vásároltak a szálló lakóinak.
– A nyolc önkéntessel érkezett egy nagyon rutinos kisfiú is, aki az eseményt megelőző hétvégén a játszótér felújításban vett részt, ugyancsak önkéntes munkában az apukájával együtt. A munka 10 órakor kezdődött és 15 órakor ért véget, s végig nagyon jó volt a hangulat. A tapasztalatokból okulva megbeszéltük, hogy legközelebb két napot töltenek el nálunk az IBM önkéntesei: egyik alkalommal lekaparják és lealapozzák a falakat, a másik napon pedig festenek – mondta el Laskai László telephelyvezető.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.