Angolul, játékosan és zenével – amerikai önkéntesekkel a nehéz sorsú gyerekekért
Author: Főadmin Date: 2016. július 08., péntek 22:00
Az észak-karolinai Locust városából érkezett tíz önkéntes többsége a First Baptist Church of Locust gyülekezetből érkezett Tommy Ross lelkész vezetésével. Az egész héten zajló tábor helyszíne a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola és Óvoda volt, ahol hetvenöt gyermek hat csoportban, fél kilenctől délután három óráig kézműveskedett, bibliaismeretet és angol nyelvet tanult, zenélt, sportolt és az amerikai kultúrával ismerkedett. A tengerentúli vendégek munkáját a Baptista Szeretetszolgálat önkéntes tolmácsai és munkatársai segítették. A fiatalok az öt nap alatt a bibliai és amerikai ünnepeket felidézve beszéltek a hálaadásról, az ajándékozásról és a szabadság szeretetéről, véleményüket többnyire játékos, zenés formában mondták el. A gyermekek étkezését a helyi iskola biztosította, költségeit az amerikai önkéntesek állták.
Ibrányban hasonló programot, csak kisebbeknek szánt üzenetet hoztak a Southview Baptist Church gyülekezet tagjai, akik szintén Észak-Karolinából, Fayetteville városából érkeztek. Az ötfős amerikai csapat vezetője Karen Waldo volt, aki 2008 óta minden nyáron önkéntes vezetőként érkezik Magyarországra, hogy segítse a nehéz sorsú gyermekeket. Mindkét helyszínen a helyi tanárnők és óvónők segítették a munkát.
RELATED NEWS
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.
3000 tanszercsomagot osztottunk ki a kisdiákoknak
Ebben az esztendőben ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatás programját a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat. Így évről évre több ezer családnak segít a szervezet, oda kerül a támogatás, ahol arra a legnagyobb szükség van.


MENU