Amikor minden elhallgat
Author: Főadmin Date: 2020. március 19., csütörtök 20:35
Bakta – A Baptista Szeretetszolgálat a kialakult rendkívüli helyzetben is tovább végzi segítő munkáját, a jól megszokott mindennapi feladatok mellett kiemelt figyelmet fordítva a koronavírus okozta fertőzés leginkább veszélyeztetett csoportjára, az idősekre. Mellettük vagyunk az intézményeinkben és mellettük vagyunk otthonaikban, bezártságukban is.
Tavaly kezdtük meg munkánkat Szabolcsban, három kicsi településen. Helyi kollégáink lelkesen fogtak hozzá feladataikhoz, hogy részt vegyenek a települések fejlődésében. Kapcsolatot építettek ki a vezetőkkel és a rászorulókkal. Ennek a szoros kapcsolatnak, a kialakult bizalomnak köszönhetően ma ott tudnak lenni a szükségben azokkal, akiknél nagy a csend. Ezekben a falvakban nincs dugó. Az utóbbi napokban még a kutyák sem ugatják meg a gyerekeket, ahogy reggelente iskolába mennek. Nem jön át a szomszéd, most nem szabad. Most csend van. Kint is, bent is. Őrjítő magány.
Aztán egyszer csak kopognak!
– Jó napot! A baptistáktól jöttünk! Van szüksége valamire? Élelem, takaró? Hidegek lesznek még az éjjelek…
– Hát hogyne lenne, aranyom! De jó, hogy itt vannak! Mondhatom?
És mondják…
Már nincs csend. Hallgatjuk a történeteket. Közben arra gondolok, ezért jöttem ide dolgozni, mert éreztem, hogy van ebben a furcsa csendben valami szerethető. Itt vagyunk, terepen vagyunk! Akkor is, amikor minden elhallgat.
Fellegi Kató
RELATED NEWS

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!
