Amerikai kosarasok Vásárosnaményban
Author: Főadmin Date: 2017. augusztus 16., szerda 12:08
Vásárosnamény – A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő iskola az elmúlt évek nyári szüneteiben több hitéleti angol nyelvi tábor helyszíne volt. Az idén kicsit másként alakult a program, mint az előző években.
Májusban Szenczy Sándor azzal kereste meg az intézményt, mi lenne, ha ezen a nyáron kosárlabdatábor lenne Vásárosnaményban? Igent mondtak úgy, hogy a tanítványaik nem tudtak kosarazni, a helyi sportcsarnok közel sem idézi az amerikai körülményeket, a testnevelés pedig nem tartozik a diákok kedvenc órái közé. Mindezek ellenére július 17-én reggel a Hoops for Hope (Texas állam Waco városának 7 önkéntese) 45 tanulóval elkezdte a „munkát”.
A tábor programja hétfőtől péntekig 8 és 11 óra között zajlott, délutánonként pedig a tiszaszalkai általános iskolában megismételték a délelőtti foglalkozást. Mark, a csapatvezető már az első pillanatokban megfogalmazta a hét két legfontosabb célkitűzését. „Két kérdésre keressük a választ”, mondta. „Hogyan lehetünk egyre jobb kosarasok? Hogyan válhatunk egyre jobb emberekké?” Ennek érdekében percre pontosan kidolgozott program szerint végezték a kosárlabda gyakorlatokat a tanulók. Hol mindannyian együtt, hol csoportosan egy-egy tréner irányításával. Másrészt lelkileg is erősödtek, hiszen minden nap az utolsó félórában a csapatvezető igyekezett példabeszédekkel megvilágítani, hogyan válhatnak boldog felnőttekké, ha keresik Isten közelségét, jelenlétét. Végül a napi program utolsó 10 percében a tanulók edzőikkel közvetlenül is megbeszélhették kérdéseiket, választ kaphattak problémáikra. A hét legfelemelőbb pillanata az volt, amikor több tanítvány döntést hozott Isten mellett.
Pénteken ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget a tábor. A csapatok első három helyezettjét éremmel jutalmazták, valamint minden tanuló kapott egy kosárlabdát ajándékba. A grátisz ajándék az volt, hogy 6 tanuló rövidesen kiutazhat Amerikába a Baptista Szeretetszolgálat és a Hoops for Hope felajánlásának köszönhetően.
Azok a diákok, akik elfogadták a meghívást a táborba, életre szóló élménnyel gazdagodtak. Keresztény értékeket ismertek meg, lélekben megerősítést nyertek, nőtt állóképességük és nem utolsó sorban angol nyelvtudásukat is fejlesztették. Élvezték a mozgás örömét!
RELATED NEWS
![](/adat/tartalom/1932/gyorskep/nagykep/4dea1734-c9c3-4e9f-b362-7d275ac8b927.jpg)
Kanadai szakemberek tréningje a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak
Budapest - Kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei számára az a tréning, amelyet a közelmúltban kanadai szakemberek tartottak a budapesti Baptista Házban, a Benczúr utcában.
![](/adat/tartalom/1926/gyorskep/nagykep/448488548_912514717579781_4468962469905560981_n.jpg)
Ünnepség az Akadémián, a Veritas első végzős osztályával
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeinek családjához tartozó – a közelmúltban Szenczy Sándor álmai nyomán megvalósult – Veritas Collegiate Academy Budapest Gimnázium első végzős osztályának bizonyítványosztó ünnepségét minap méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián rendeztük meg.
![](/adat/tartalom/1922/gyorskep/nagykep/autos-felvonulas-14.jpg)
Autós felvonulás: mintegy kétszáz gyermek a főváros legszebb útjain
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat szerdán ismét, immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg hagyományos autós jótékonysági akcióját.
![Lap tetejére Lap tetejére](/stilus_alap/kellekek/up.png)