X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Szent Korona és a baptisták

Author: Főadmin Date: 2018. január 06., szombat 21:23

 

A hír első olvasatra talán sokak számára meglepő: egy Fejér megyei kisvárosban, Velencén alapított szervezet, a Baptista Szeretetszolgálat kapott levelet 2018. január 6-án Jimmy Carter egykori amerikai elnöktől abból az alkalomból, hogy az Egyesült Államok – éppen Carter elnök döntése után – 40 éve szolgáltatta vissza hazánknak a magyar Szent Koronát és a koronaékszereket.    

Miként lehetséges ez?

Carter elnök ezt írta: „A Baptista Szeretetszolgálatnak és a Magyar Népnek! Engedjék meg, hogy elismerésemet és örömömet fejezzem ki Szent István koronája visszajuttatásának 40. évfordulója alkalmából. Ez jelentette az országaink közötti viszony javulásának kezdetét és Magyarország felvételét az USA legnagyobb kereskedelmi kedvezményében részesülő országai közé. A Baptista Szeretetszolgálattal együtt ünnepeljük a Biblia tanítását az iskolákban és közel 16 000 gyermek segítését az óvodától az iskolás korig. Rosalynnal együtt küldjük jókívánságainkat, üdvözlettel: Jimmy Carter.”

Carter baptista családban nevelkedett, és ez, őszinte vallásossága egész életében befolyással volt munkájára. A déli baptista egyház segédlelkészeként Pennsylvániában és Massachusettsben tevékenykedett, de szülővárosában, a georgiai Plainsben vasárnaponként manapság is Biblia-órákat tart.

Carter elnök döntését a magyar baptisták lépései komolyan befolyásolták. Az elnök ugyanis jó barátságban volt a világhírű baptista evangélistával, Billy Grahammel. Amikor a magyar baptisták 1977-ben elérték Graham magyarországi meghívását, látogatása, prédikációja pedig történelmi siker lett, ő a magyar baptisták kérését tolmácsolta Carter elnök felé a Korona visszaadásáról. Graham 1977 szeptemberében prédikált Magyarországon, először a vasfüggöny mögött, s az után két nappal írta alá Carter a Szent Korona visszaszolgáltatásáról szóló rendeletét.  

Akkor kezdődtek meg az egyeztetések, a tárgyalások, már tágabb körben és más szinteken.

Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor és Almási Mihály baptista lelkész, teológus professzor volt az elnök Koronával kapcsolatos pozitív döntésének legfontosabb előkészítője abban az időben. Almási az Egyesült Államokban volt lelkipásztor és vendégkutató, az ő meghívására érkezett Jimmy Carter 1996-ban Vácra, ahol házakat építtetett szegény családoknak, templomot avatott és prédikált.

A Velencén megszületett, akkor még rendkívül fiatal segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat abban az időben vásárolta meg első kamionját, amely a szállítmányok célba juttatása közben egy kiállításnak is helyt adott, amely a magyarországi baptisták 150. jubileumáról szólt. A tárlatot Jimmy Carter nyitotta meg Szigetszentmiklóson, ahol találkozott Szenczy Sándorral, a segélyszervezet alapító lelkész-elnökével is.

Később Almási Mihály utazott el 1998-ban a magyar köztársasági elnökkel Washingtonba és Atlantába, a Koronával hazatérésével kapcsolatos jubileumi ünnepségekre is – természetesen ez is Jimmy Carter személyes meghívására történt.

Minderről Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere tavaly augusztusban Debrecenben, a magyar baptisták 4. világtalálkozóján így beszélt: „Annak idején voltak olyan magyar baptisták Amerikában, akik egészen Jimmy Carter elnökig jutottak Billy Graham baptista hitszónokon és másokon keresztül, és elérték a Korona visszaadását”.

Carter elnök és a magyar baptisták, az 1996-ban Velencén megalapított Baptista Szeretetszolgálat kapcsolata mindmáig élő és szívélyes maradt.

 
 

 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére