A kormány ismét együttműködésre kérte fel a karitatív szervezetek sorában a Baptista Szeretetszolgálatot
Author: Főadmin Date: 2015. július 11., szombat 08:56
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága közleményében azt írta: a szervezetek már eddig is jelen voltak a népvándorlás okozta hazai, gócpontoknak nevezhető településeken, de ugyanúgy, mint korábban a dunai árvíz vagy az ukrajnai segélyszállítmány esetében, most is szükség van az összehangolt és szervezett közös munkára. Soltész Miklós, a Karitatív Tanács elnöke jövő héten a feladattal érintett szervekkel, így a Belügyminisztériummal, a Magyar Rendőrséggel, a MÁV-val, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal, valamint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal is egyeztetést kezd.
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: menekült gyerekek fogadására alkalmas újabb intézmény létrehozásán dolgozik a szervezet, ennyiben bővül a menekültekkel kapcsolatos korábbi tevékenysége, amely alapvetően humanitárius segítségnyújtás. A Baptista Szeretetszolgálat más segélyszervezetekkel együtt a röszkei menekülttáborban tartózkodókon, regisztráció alatt lévőkön is igyekszik segíteni: élelmiszert, ivóvizet, gyógyszert, higiéniai felszerelést juttatnak el a menekülteknek, elsősorban gyerekeknek, családoknak. Szenczy Sándor emlékeztetett rá, hogy sajnos vannak olyanok, akik visszaélnek a Baptista Szeretetszolgálat nevével, állomásokon a menekültekre hivatkozva pénzt és adományt gyűjtenek. A szélhámosok igyekeznek kihasználni az érkezők nehéz helyzetét. A Baptista Szeretetszolgálat elnöke leszögezte, a szervezet munkáit hivatalosan, jól azonosíthatóan, átlátható és nyilvános módon végzi, ezért kéri, ha valaki bármilyen visszaélést tapasztal, jelezze azt a szervezet telefonszámán vagy elektronikus levelezési címén: ezek mindegyike a honlapon megtalálható.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.