A Baptista Szeretetszolgálat és a baptisták a menekültek érdekében
Author: Főadmin Date: 2015. szeptember 02., szerda 22:11
A Baptista Szeretetszolgálat a fővárosi pályaudvarokon tapasztalható helyzetre tekintettel alakította ki a krízisférőhelyeket a hajléktalanok átmeneti szállásain. Azért volt fontos ezek megnyitása, mert számos az egészségügyi problémával rendelkező egyedülálló menekült, vagy család. A krízisellátáson túl adományokat is biztosítanak egyrészt a pályaudvarokon, másrészt a befogadó állomásokon tartózkodók számára. Vidéken is több alkalommal segítettek: Röszkére, Szegedre és Kiskunhalasra szállítottak adományokat. A Baptista Szeretetszolgálat munkáján túl több budapesti és vidéki baptista gyülekezet önkéntesei is segítik a menekülteket, például a szegedi gyülekezetből egy ötfős csoport több alkalommal a szegedi vasútállomáson osztott adományokat, az orosházi gyülekezet tagjai hétvégenként a szegedi vasútállomásnál tevékenykedő MIG-SZOL csoportnak segítenek, illetve ott osztják szét az Orosházán gyűjtött adományokat.
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai kapcsolatot tartanak a kiskunhalasi határrendészettel. Július végén élelmiszert és pelenkát, gyermek higiéniai cikkeket szállított oda a segélyszervezet, egy héttel később pedig anyagi forrásokat biztosítottak leginkább élelmiszer-költségekre, a településen működő őrzött szálláson tartózkodók ellátására. Ugyancsak júliusban segítették a szegedi vasútállomáson dolgozó önkénteseket, ahová tartós élelmiszert, gyümölcsöt, pelenkát, higiénés eszközöket tartalmazó csomagot juttattak el. Ezeket az önkéntesek a pályaudvaron vonatra várakozó családoknak, egyedülállóknak adták tovább. Júliusban a hatósági tolmácsok jelzésére felajánlották segítségüket a fővárosi rendőrkapitányságnak azért, hogy a menekülteket az adminisztrációs folyamat közben elláthassák élelmiszerrel és ivóvízzel.
Ugyanakkor a Baptista Szeretetszolgálat egyrészt az általa fenntartott Baptista Integrációs Központ keretein belül, a szociális és gyermekvédelmi ellátások körébe tartozó szállásnyújtó intézményekben segít a már oltalmazott, vagy menekült státusszal rendelkező családoknak és egyedülállóknak. A Budapesten lévő családok átmeneti otthonaiban összesen 80 férőhely áll ehhez rendelkezésre. Ugyancsak fogadnak menekült és oltalmazott státusszal rendelkezőket két, egyébként hajléktalanok átmeneti szállásaként működő intézményükben, ahol közel 30 férőhelyre várják az egyedülálló férfiakat és nőket. A munka megkezdése óta összesen 143 embert láttak el, közülük 80 volt az egyedülálló.
A segélyszervezet munkatársai fontosnak tartják azt is, hogy a menekülteket hazájukhoz minél közelebb lássák el, elősegítve ezzel esetleges hazatérésüket. Ezért kezdődött a libanoni program: a helyi partnerszervezettel kifejezetten szíriai gyerekeket befogadó iskolát nyitottak, hogy a menekülteknek legalább egy része tanulhasson. A libanoni intézményben kétszáz-kétszázötven gyermeket oktatnak elsősorban szíriai tananyagból, szíriai tanmenettel, arab és angol nyelven. Az oktatás mellett a családokat szociális segítségben részesítik, élelmiszerrel, ruhával látják el a gyerekeket és elindították Fogadj örökbe! elnevezésű jelképes örökbefogadási akciójukat. Legutóbb, éppen a napokban jutatták el a helyszínre újabb adományukat. A Baptista Szeretetszolgálat több alkalommal segítette a szíriai menekülteket egy Szófia melletti táborban is.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.