“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A baptista fenntartású iskolák országos tanévnyitója

Author: Főadmin Date: 2015. augusztus 31., hétfő 20:03

 

A diákok kedves műsora után Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke bejelentette: az ország negyvenhárom baptista fenntartású iskolájában közel 16 ezer diák kezdi meg szeptembertől az idei tanévet. „Nagyon szeretném azt, hogy mindenki, a diákok, a tanárok, a szülők és az önkormányzat képviselői is egységben lássák a jövőt. Azt kívánom, hogy a maga területén legyen mindenki nagyon sikeres”, mondta, majd hivatalosan is megnyitotta a baptista fenntartású magyarországi oktatási intézmények idei tanévét. Papp János egyházelnök áldása és Czuppon István iskolaigazgató ünnepi köszöntője után Koszti András, Velence polgármestere szólt. Több más mellett arról beszélt, mennyire szerencsések a diákok azért, hogy a Velencei-tó partján élhetnek és azért is, hogy a Zöldliget Általános Iskolába járhatnak, ahol az izgalmas programokon mindig mosolygós arcokat látott. „A tanulás nem kötelesség, hanem lehetőség, hiszen minél többet tudunk a világról, annál szabadabban és boldogabban élhetünk”, fogalmazott a városvezető.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézményekben az idei volt a második olyan tanév, ahol az elsősök tabletet kaptak. 433 készülék jutott Sárosd, Seregélyes, Petőfibánya, Hatvan, Pécs, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Tiszaszalka, Tiszakerecseny, Újkenéz, Lónya, Kótaj, Nagyhalász és Nyírbogdány elsőseinek.             

 

RELATED NEWS

Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál

Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.

Lap tetejére