A 20. jubileumi akció során 47 ezer 240 cipősdoboz ajándékot gyűjtöttünk
Author: Főadmin Date: 2023. december 22., péntek 11:00
Ebben az évben már 20. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat az országban általa meghonosított, és azóta oly sok szervezet által követett Cipősdoboz Akciót, amelynek során az ajándékokat mindig rászoruló gyermekeknek juttatja el a szervezet, olyanoknak, akiknek talán más nem is került volna a karácsonyfa alá. A fő gyűjtőpont Budapest belvárosában, a Városháza téren várta az adományozókat, de az ország 419 más helyszínén is le lehetett adni a dobozokat. A gyűjtési időszak december 18-án zárult le.
Az adventi napokban a segélyszervezetnek összesen 47 ezer 240 darab cipősdoboz ajándékot sikerült összegyűjtenie és eljuttatnia a rászoruló gyerekekhez. Ebben az esztendőben ismét volt mód online ajándékozásra, amely már évek óta népszerű lehetőség, folytatódott a (L)átható Szeretet program, amely a látássérült gyerekeket célozta meg. A baptisták által összegyűjtött cipősdobozok elsősorban magyarországi gyermekotthonokba, óvodákba, iskolákba jutottak el, de indult szállítmány a határon túli magyarlakta vidékek felé, így Kárpátaljára is.
A cipősdoboz ajándékok mellett – a baptista szociális intézményhálózat mindennapi ellátó tevékenységén túl – december hónapban mintegy 34 millió forint értékben 4200 darab tartós élelmiszert tartalmazó csomagot adtunk át az ország különböző pontjain, valamint 450 rászoruló részére osztottunk meleg ételt a fővárosban.
Huszadik éve igyekszünk erőnkön felül választ adni a kihívásokra. Ismét hálával és köszönettel tartozunk mindenki felé, aki segített szebbé tenni a nélkülöző gyermekek karácsonyát. Köszönjük a segítségét cipősdoboz nagyköveteinknek és támogatóinknak. Szolgálatunk minden munkatársa és önkéntese nevében Istentől megáldott, békés, boldog karácsonyt kívánunk!
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.