“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Jótékonysági esten gyűjtött a segélyszervezet egy nagybeteg fiúért

Author: Főadmin Date: 2016. október 20., csütörtök 21:05

 

A jászberényi Farkas Ricsi betegsége olyan ritka, hogy rajta kívül csupán egyetlen embert diagnosztizáltak ugyanezzel a súlyos bajjal az egész világon. Hatalmas fájdalmak között, folyamatosan küzd az életéért. A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági estjével Ricsit és családját kívánta támogatni e nehéz küzdelemben. A belépőjegyek megvásárlásával (ezeket 2, 3 és 5 ezer forintért árulták) sokan álltak melléjük és ilyen módon szórakozva vettek részt a segélyprogramon. Aki így döntött, az sorsoláson vehetett részt. A műsor előadóművészei között volt Bangó Margit, Szandi, Tóth Vera, Radics Gigi, Emilio, Gájer Bálint, Pintér Béla és Farkas Zsolt.

A támogatói jegyek megvásárlásából és a helyszínen összegyűlt összeget – több mint egymillió forintot –  Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója adta át Ricsi szüleinek. Az est főszervezője Baricz Dezső programvezető volt.  

RELATED NEWS

„30 éve lehetséges!” Kiemelkedő munkát végzett kollégáinkat jutalmaztuk

Budapest - Az április a Baptista Szeretetszolgálat hónapja. Az eseménysorozat részeként állhattunk meg egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat és megbecsülésünket kollégáink felé. Azok felé, akik nap mint nap odaadással, szeretettel végzik munkájukat a diákokért, a rászorulókért, a közösségeinkért és akikről szervezetünk jubileumi évfordulójának mottója is szól: „30 éve lehetséges!”

Megszerveztük az I. Bapti Kupát

Székely - A Baptista Szeretetszolgálat tizenhét csapat részvétele mellett április 17-én, pénteken első alkalommal szervezte meg a Bapti Kupát.

Összefogással született meg az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy március 31-én, ünnepélyes külsőségek mellett bemutathattuk a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő új Tábitha Gyermekhospice Házat legnagyobb támogatóinknak.

Lap tetejére