Közös tréningen az emberkereskedelem elleni küzdelem résztvevői
Author: Főadmin Date: 2015. november 07., szombat 10:22
A Baptista Szeretetszolgálat 2014-től 2016-ig – a Pádovai Egyetem Emberi Jogi Központjával és a Velencei Önkormányzat Szociális Osztályával partnerségben – egy, az Európai Bizottság által finanszírozott két éves projektet valósít meg, amelynek címe: Az emberkereskedelem és a kizsákmányolás áldozatai a sebezhetőség és az illegalitás között. A program hangsúlyos része egy több napos tréning, amit a területen dolgozó magyarországi szakemberek számára rendezett a segélyszervezet. Két alkalommal egy-egy napos képzés megtörtént már korábban Hatvanban és Kiskőrösön, a legutóbbi állomás Szarvas volt.
A vártnál is jóval több, mintegy hetven tevékeny résztvevő olyan képviselője szakterületének, aki valamilyen módon találkozhat az emberkereskedelem és a kizsákmányolás gyermek, kiskorú fiatal vagy felnőtt áldozatával. Tagja az úgynevezett jelzőrendszernek és az áldozatirányító hálózatnak: például pedagógus, rendőr, gyermekotthon nevelője, jogász, család- vagy áldozatsegítő szakember.
De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője, a rendezvény szervezője elmondta: a három napban igyekeztek a gyakorlati feladatokra összpontosítani, tréning jelleggel képezték tovább a résztvevőket, akik igen fontosnak ítélték a közös munkát és az együttműködést. Láthatóvá vált, milyen nagy szükség volt a tapasztalatok átadására, a különböző nézőpontok ütköztetésére és arra is, hogy kiderüljön: folytatni kell a hasonló tréninger szervezését, hiszen a probléma nem lesz kisebb. A tréning következménye lehet az is, hogy az áldozatok érdekében javulhat a különböző szakterületeken dolgozók közötti együttműködés.
d
RELATED NEWS

A mentőcsapatot 3 millió forinttal támogatta Székesfehérvár önkormányzata
Székesfehérvár - Rendkívüli helyzetekben rendkívüli döntésekre és segítségre van szükség. Ennek jegyében Székesfehérvár önkormányzata 3 millió forintot ajánlott fel a törökországi földrengés áldozatainak mentésében résztvevő Rescue24 speciális mentőcsapat részére – még a természeti katasztrófát követő napokban.

Egy apró gesztus is nagy változást hozhat
Támogassa karácsonyi adománygyűjtő kampányunkat és tegyük együtt szebbé rászoruló családok ünnepét: vásároljon plüss mosómedvét* bármely Lidl áruházban!

Komoly elismerést kapott emberkereskedelem elleni küzdelmünk!
Budapest - Munkatársunk, Toszeczky Renáta november 24-én Hornung Ágnes családokért felelős államtitkártól átvehette az Emberi Méltóság Védelméért Díjat.
