Egyetemi kutatótermet neveztek el Szenczy Sándorról, alapítónkról
Author: Főadmin Date: 2024. április 26., péntek 20:38
Budapest – Szenczy Sándorról, a Baptista Szeretetszolgálat két esztendeje elhunyt alapítójáról 2024. április 26-án kutatótermet neveztek el a fővárosban, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon. Az egyetemen – az egész országban egyedülálló módon – Szenczy Sándor kezdeményezésére kezdődött meg a humanitárius szakemberek oktatása, aki Rajnai Zoltán dékánnal közösen hozta létre a Humanitárius Műveletek Menedzser képzést.
Az eseményen Sándor életét és örökségének lényegét Dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke idézte fel, majd Dr. Horváth Richárd, az egyetem kutatási dékánhelyettese és Besenyő János professzor szólt a közös munkáról, Szenczy Sándorról, mint a magyar és regionális humanitárius szakemberképzés úttörőjéről.
Az ünnepséget a képzésben résztvevő kollégáink és mások mellett megtisztelte jelenlétével Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese, Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora, Dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója, Kovács Sándor, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatnak vezetője, Pavelcze László, a Rescue24 mentőcsapat parancsnoka, de együtt volt velünk a társ humanitárius szervezetek és a Magyar Honvédség több más képviselője is.
– Amikor négy hónappal szervezetünk megszületése után Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke Magyarországra látogatott, ott volt, amikor segélykamionunk útnak indult Szarajevó felé – idézte fel az egykor történteket Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Szenczy Sándor e kapcsolatnak köszönhetően az amerikai hadsereg meghívására már 1997-ben részt vett Louisiana államban egy hadgyakorlaton, ahol olyan példákat láthatott, melyeket követve megreformálta a hazai humanitárius segélyezést. Tehát a hit és a segítőkészség mellé már nagyon gyorsan hozzáragasztotta a szakértelmet.
Idővel a Baptista Szeretetszolgálat több munkatársa tanult New York-ban, a Fordham Egyetemen, ahol az ENSZ és a nagy nemzetközi segélyszervezetek vezetőit is oktatták, s ahová visszahívták őket előadást tartani. A képzést aztán szakembereink elvitték Mianmarba, Georgiába, Örményországba, Ukrajnába, Nigériába.
– Ki volt Szenczy Sándor? Egy álmodó, kreatív és innovátor ember. A magyar adományozási kultúra megteremtésének és az emberkereskedelem elleni munkának az úttörője, az első magyarországi shelter megalapítója. Az Óbudai Egyetemmel együtt a magyar és regionális humanitárius szakemberképzés megvalósítója. Ki volt Szenczy Sándor? Egy ember, aki találkozott Istennel és felismerte, mi a küldetése. Azt bátran vállalta és kész volt új utakat törni, hogy segítsen az embereknek és megpróbálta jobb hellyé tenni ezt a világot. Hálásak vagyunk, hogy a munkatársai lehettünk és tovább vihetjük a Baptista Szeretetszolgálatban az ő örökségét.
– Régi hagyomány karunkon, hogy olyan emberekről nevezzük el oktatási egységeinket, akik sokat tettek a karon folyó képzésért, a hallgatók előmeneteléért. Szenczy Sándor ilyen ember volt – mondta Dr. Horváth Richárd. Emlékeztetett: még 2018-ban egy Rajnai Zoltán professzorral és Besenyő János professzorral történt beszélgetés alkalmával hangzott el, hogy a New York-i Fordham Egyetemen folyó humanitárius képzéshez hasonlót indítanának az egyik európai egyetemen. Erre a prágai Károly Egyetem és az Amszterdam University of Applied Sciences nyitott volt, de a lelkész és a dékán úgy döntött, hogy az oktatás otthona az Óbudai Egyetem lesz.
– Ezután megterveztük, felépítettük és akkreditáltuk a régióban egyedülálló, angol nyelven folyó „Humanitarian Response Manager” képzést, mely egyre nagyobb elismertséget szerez az Óbudai Egyetem és a Baptista Szeretetszolgálat számára nemzetközi szinten is – folytatta a dékánhelyettes. – Sándor és kollégái a kezdetektől aktívan részt vettek a létrehozásban, sőt, a segélyszervezet több nagy tapasztalattal bíró munkatársa a mai napig az oktatók sorában található. Természetesen más NGO-szervezethez tartozó oktatóink is vannak, valamint olyanok, akik korábban éveket töltöttek Afrikában, Ázsiában, vagy éppen a Közel-Keleten mint békefenntartó katonák, rendőrök, vagy éppen segélymunkások. Sándor a betegsége ellenére tartotta a kapcsolatot a képzés vezetőivel, emellett nem volt olyan kérdés vagy kérés, amellyel ne fordulhattunk volna hozzá és a munkatársaihoz. Szakmai tudása, embersége és alázata mindannyiunkat inspirált és az általa sokat emlegetett „hittel és szakértelemmel” kifejezés az oktatás meghatározó elemévé vált.
Dr. Horváth Richárd beszámolt a kar további terveiről is. A felavatott kutatóteremben szeretnének létrehozni egy – az Afrikai Kutatóintézet könyvtárához hasonló – gyűjteményt, ahol humanitárius tevékenységhez kapcsolódó szakirodalomhoz férhetnek majd hozzá az oktatók és a hallgatók. Eközben folytatják Csádban a kihelyezett képzést: az első csádi évfolyam hallgatói – sikeres záróvizsga után – már a nyáron átvehetik diplomájukat. Az így végzettek nemzetközi fejlesztési projektekben vehetnek részt és menekülttáborokban dolgozhatnak majd.
RELATED NEWS
Klímaváltozás és környezetvédelem: rövidesen új pályázati lehetőség nyílik!
Olyan civil szervezetek pályázatát várja a Baptista Szeretetszolgálat, amelyek céljai között a klímaválságról és a környezetvédelemről szóló ismeretterjesztés és tájékoztatás egyaránt szerepel, mindez tudományos keretek között.
Szenczy Katalinra emlékezünk
Kati életét Isten és az emberek iránt való szeretete, hűséges, imádkozó szíve, szelíd, kedves személye és szolgálatkészsége határozta meg. Szenczy Sándor nem mindennapi küldetéséhez Kati nemcsak a biztos családi hátteret, az otthon meleg légkörét biztosította, de a kezdetektől maga is aktívan részt vett úgy a gyülekezeti, mint a szeretetszolgálati munkában is. Adjunk hálát Kati életéért és búcsúzzunk el Tőle együtt!
Hátrányos helyzetű gyerekeket láttunk vendégül
Budapest - Immár huszonnegyedik alkalommal szervezte meg támogatóinak és önkénteseinek segítségével Vidám Gyermeknap elnevezésű rendezvényét a Baptista Szeretetszolgálat.