Böjte Csaba gyermekeivel táboroztunk
Author: Főadmin Date: 2014. augusztus 29., péntek 14:39
Az 5 nap alatt természetesen a fürdés volt a fő program de emellett jutott idő hajókázásra, vizibiciklizésre és a kissé borús idő miatt sok kreatív foglalkozásra is. Sorra születtek a könyvjelzők, fali díszek és megannyi nagyon szép ajándék a nevelő néniknek, keresztszülőknek – mondta Fellegi Kató a tábor vezetője, aki korábban a petri házban dolgozott, mint nevelő. A testi felüdülés mellett a lelki felfrissülés is fontos szerepet kapott. A felekezeti különbségek csak gazdagították az esti énektanulást, hálaadást és a mély lelki beszélgetéseket, amik igazán széppé és emlékezetessé tették a Balaton parti estéket.
RELATED NEWS

Véget értek a hazai YouLead vitaversenyek: irány a döntő!
Az Európai Unió néhány szervezete „You Lead” elnevezéssel olyan vitaversenyt kezdeményezett, amelynek az volt célja, hogy ösztönözze a fiatalok szerepvállalását és a demokratikus vitát, valamint összekapcsolja azt a környezetvédelemmel.

A Radnóti Színház emberkereskedelem elleni programunkat támogatta
Budapest - A Radnóti Miklós Színház alkotói közössége egy fesztivál Közönségdíjának összegét ajánlotta fel a Baptista Szeretetszolgálat javára.

Mérlegképes könyvelői állást hirdet a Baptista Szeretetszolgálat
Szervezetünk pákozdi vagy budapesti irodájába keressük az önállóan és csapatban is dolgozni tudó, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező munkatársakat, teljes munkaidőben.
