“WITH FAITH AND COMPETENCE”

„LÉPJ KI A CSÓNAKBÓL!”: emlékezés Szenczy Sándorra

Author: Főadmin Date: 2022. június 09., csütörtök 23:05

 

Az ELTE Lágymányosi Campusán emlékeztek Szenczy Sándorra, a Baptista Szeretetszolgálat alapítójára június 8-án, szerdán. Az eseményen politikusok, közéleti szereplők, egyházi vezetők és segélyszervezetek irányítói is részt vettek.    

  

Az 1965-ben született Szenczy Sándor megtérése után 1993-tól a velencei baptista gyülekezet alapító pásztora volt, ahol imaházat is épített. Huszonhat éve hozta létre a Baptista Szeretetszolgálatot, amely a vezetése alatt több kontinensen dolgozó, több ezer munkatársat és önkéntest foglalkoztató karitatív szervezetté nőtt. Mindig azt vallotta, hogy ő és az általa létrehozott szervezet Istennek szolgál, a szolgálat titka pedig az Istennek való engedelmesség. A magyarországi adományozási kultúra megteremtésének meghatározó alakja volt, nevéhez fűződik például a Cipősdoboz Akció és a Fogadj örökbe! elnevezésű jelképes örökbefogadási program elindítása. Számos elismerés mellett 2015-ben megkapta aö Magyar Arany Érdemkeresztet.   

Utolsó éveit súlyos betegen töltötte, néhány napja helyezték örök nyugalomba. Családja kérésére a budapesti rendezvény nem a gyászról, sokkal inkább alakjának, tevékenységének felidézéséről szólt zenész barátai – Mező Misi, Pintér Béla, Szabó Balázs, Bolyki Balázs – közreműködésével. Az eseményen beszédet mondott mások mellett Alan Donaldson, az Európai Baptista Szövetség főtitkára, aki nemzetközi vezetőként a Baptista Világszövetség nevében is szólt és Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke. „Ebben a soktudású, és nagyon kevés hitű világban hiszek nyugodtan, biztosan, és rendíthetetlenül. Ebben a világban, amelyben ti is éltek, és azokon az utakon, amelyeken ti is jártok, járok fiatal, erős hitemmel. Mit jelent az, hogy hiszek? Hiszek nem könyveknek és katedráknak, jelszavaknak és filozófiáknak. Nem láttam csodát, és én mégis hiszek”, mondta Kozma Imre.

Igét hirdetett Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke is. Az egyházelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy Szenczy Sándor a baptisták és a magyarok követe, a szeretet, az irgalmasság és a hit harcosa volt. Szilágyi Béla így fogalmazott: „A mennyeit, az Istentől kapott meghökkentő, hihetetlennek tűnő álmait hozta el hozzánk, a holnap áldásait hozta el nekünk a mába, a jézusi szeretet képviselőjeként”.

„Lépj ki a csónakból”: Szenczy Sándor életének ez volt az egyik jelmondata. Ennek szellemében a megemlékezés résztvevői – több százan – jelképesen, mintegy búcsúként kis papír hajókat bocsátottak vízre a Campus közelében a Dunán.  

 

EMLÉKEZÉS SZENCZY SÁNDORRA A PAX TV MŰSORÁN

 

EMLÉKEZÉS SZENCZY SÁNDORRA - INTERJÚK

RELATED NEWS

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

2000-nél több családnak segít karácsonykor a Lidl

Budapest – A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, melynek jegyében hosszú évek óta szervez adománygyűjtő programot a szeretet ünnepe alkalmával is. A vállalat az idei rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően összesen közel 20 millió forint értékben adott át élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Elismerések, díjak a 2023-as év legjobb szeretetszolgálatosainak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2023. év elismeréseit december 15-én a Benczúr utcai Baptista Házban vehették át munkatársaink, önkénteseink.

Lap tetejére