Kiemelkedően Közhasznú Szervezet
English version

„Romon virág” – Előadást tartottunk Budakalászon

Reményik Sándor híres versének címét választották mottóul a szervezők, amikor egy előadásra hívták meg a Baptista Szeretetszolgálat munkatársait, utalva a Haiti katasztrófa következményeire és az élet újraindulására. A Kalász Baptista Gyülekezet programjának március 14-én, vasárnap délután a Kós Károly Általános Művelődési Központ adott helyet – nagy érdeklődés mellett. Gál Dávid programigazgató a segélyszervezet létrejöttéről, munkájának kiszélesedéséről, és a „Fogadj örökbe!” program alakulásáról beszélt a hallgatóknak. Kormos Endre, a Nemzetközi csoport munkatársa a Haitin pusztító földrengésről, az azt követő kutatás-mentésről és gyógyító munkáról számolt be gondosan feliratozott fényképek segítségével. Programkoordinátorként a második orvoscsoportot kísérte el a katasztrófa-sújtotta karibi országba, ahol sok megdöbbentő élményben volt része, de felemelő pillanatokat is átélt. Végül egy a Haiti-segélyezésről szóló kisfilmet tekinthetett meg a közönség. Azzal a jóleső érzéssel állhatott fel mindenki a székéből, hogy Haitin valami új kezdődött. Nem azért, mert az egész világ megmozdult a helyreállítás érdekében, hanem azért, mert a fővárosban százezrek tartottak bűnbánatot, könyörgést és dicsőítették a teremtő és megtartó Istent… Nagyon ide illik a költő idézett versének utolsó két sora:
„Lehet rom, és lehet reménytelen:
Virág nő rajta mégis: friss virág!”
Az előadást követően Kolozs Nagy János kommunikációs munkatárs várta az érdeklődőket az infó-asztalnál – prospektussal, újsággal, könyvekkel és szíves tájékoztatással.


eXTReMe Tracker
n716