“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Program a legszegényebbekért: mobil népkonyha autó Nagykanizsán

Author: Főadmin Date: 2017. június 30., péntek 12:26

 

Nagykanizsa – A Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központja, Nagykanizsa önkormányzatával karöltve, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával mobil népkonyha autót üzemeltet a városban és a környékbeli településeken. Az autó a hét öt napján, nyolc helyszínen, mintegy háromszáz rászoruló meleg étkeztetéséről gondoskodik: az osztást a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének koordinálásával valósítják meg. Az autó ünnepélyes átadása a sajtó nyilvánossága előtt június 30-án történt meg.


A Kodály Zoltán Művelődési Ház elé, a Csengery út 67-es szám alá 11 óra után – két hónapos tesztelést követően – érkezett meg a mobil népkonyha autó, ahol megkezdődött a meleg étel osztása. Ezzel egy időben a Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatósága és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából a rászorultak tartós élelmiszer és ruha adományokat is átvehettek, a gyerekek játékot kaptak. A sajtótájékoztatón részt vett Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára,Karádi Ferenc, Nagykanizsa város alpolgármestere, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke, Hári Tibor, a segélyszervezet ügyvezető igazgatója, dr. Heidl Beáta, a BSZ OSzSK vezetője ésNagy József György, Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének elnöke is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Baptista Szeretetszolgálattal támogatási szerződést kötött annak érdekében, hogy a zalai térségben elkezdődhessen a mobil konyhai szolgáltatás, a meleg étel osztása a szociálisan rászoruló lakosság részére. A minisztérium anyagi segítségét a szeretetszolgálat egészítette ki. Az összegből a BSZ Országos Szociális Segítő Központja – mint a szeretetszolgálat népkonyhai ellátással foglalkozó intézménye – megvásárolta a program megvalósításához szükséges gépjárművet, azt a feladat ellátására alkalmassá tette, átalakíttatta. A programhoz a segélyszervezet együttműködő partnereket keresett és talált: Nagykanizsa önkormányzata és a Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége csatlakozott a kezdeményezéshez.  

A  program során a szervezők olyan rászorulókon segítenek, akik halmozottan jelentkező szociális problémáik hatására krízishelyzetbe kerültek, számukra már a napi egyszeri meleg étel biztosítása is problémát jelent. A mobil népkonyhai szolgáltatással elsődlegesen olyan személyek ellátására kívántak megoldást találni, ahol az érintett települések, településrészek – marginális helyzetükből adódóan – a megszokott népkonyhai szolgáltatás minimális feltételeit sem tudták teljesíteni, miközben az ott lakók minden szempontból a legrászorultabbak közé tartoznak. A mobil népkonyha segítségével az egyetlen más közszolgáltatást igénybe venni nem tudó szegényekhez jut el naponta a meleg ételen túl a jó szó, az odafigyelés.

 

A mobil népkonyha autó útvonala:

Zalakomár, Árpád út és Arany János út kereszteződés (10.15-10.35)

Zalakomár, Hunyadi utca és Fő utca sarok (10.40-11.00)

Csengery út 67, Kodály Zoltán Művelődési Ház (11.15-11.35)

Csengery út 117, buszforduló (11.40-12.15)

Szentgyörgyvári hegy (12.25-12.50)

Szepetneki utca 88 (13.05-13.20)

Murakeresztúr, Újtelep (13.35-13.55)

Murakeresztúr, Kollátszeg (14.05-14.20).

 

 


Lap tetejére