X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szociális munka

Örömtelibb új esztendőt a legszegényebbeknek is!

Author: Főadmin Date: 2015. december 31., csütörtök 18:14

 

Az ENSZ 1992-ben a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította október 17-ét. A Baptista Szeretetszolgálat e naphoz kapcsolódóan 2015. október 17-én négyszáz adag meleg ételt osztott ki a rászorulóknak Budapesten, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi utcai telephelyén, majd a segélyszervezet munkatársai az eseményen mutatták be „A szegénység 100 arca” című kiadványt. Az összeállítást, amely az Európai Unió és a Széchenyi 2020 program támogatásával látott napvilágot, s amelyben száz interjú, írás olvasható: ezek a bemutatót megelőző hónapokban az ország legszegényebb vidékein készültek nehéz helyzetben lévők között. Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke akkor jelentette be, hogy gyűjtést, akciót indítanak a kiadványban szereplő nehéz helyzetű családok megsegítésére, ehhez magánszemélyek és cégek jelentkezését várták és várják. A cél azóta is az, hogy minden családnak, az élet peremére sodródott egyedülálló embernek akadjon támogatója.

A kiadvány bemutatását követő hetek, hónapok során sokan keresték a segélyszervezetet azért, hogy segítsenek egy-egy rászorulton. Az érdeklődés máig sem csökkent és örömteli, hogy a kiadványban szereplők közül egyre többek sorsán javít jószándékú olvasó. Egy betegséggel és fogyatékossággal küzdő család számítógépet és pénzadományt, egy megyeszékhely anyaotthonának lakói mosógépet, egy másik család hűtőgépet kapott. Egy fokozottan hátrányos helyzetű testvérpár házát a programnak köszönhetően ezen a télen már új cserépkályha melegíti, ők adományként tüzelőt is kaptak. A férfi, aki a Hajdúságban mozgáskorlátozottként egyedül neveli gyermekeit a gyerekeknek szemüveget csináltathatott egy jószívű vállalkozó segítségével, őket egy másik vállalkozó vendégül is látta. A budapesti utcán tengődő hajléktalan fiatalemberhez többször jutott meleg étel, kapott két pár cipőt is, így eldobhatta rongyos tornacipőjét még a fagy beállta előtt. Az asszony, aki gyermekkoldus volt Romániában, és akit aztán Magyarországon egy nyilvános vécében „felejtettek”, aki ma sérült gyermeket nevel nélkülözések közepette, élelmiszercsomagot, tüzelőt, kiságyat kapott, villanyszámláját pedig egy adományozó fedezi hónapról hónapra. Egy másik, ormánsági családnak pedig az asztalára jut rendszeresen élelmiszer a program és a nyilvánosság hatására.   

A segélyszervezet munkatársai a kiadvány elkészítéséhez hazánk számos településén jártak, olyan helyszíneket keresve fel, ahol súlyosan nélkülöznek az emberek. Ellátogattak hajléktalanszállókba, nyomortelepekre, elnéptelenedett falvakba és panelrengetegekbe is, hiszen Szabolcstól Zala megyéig, Nógrádtól Somogyig sok helyen élnek mélyszegénységben embertársaink. A Baptista Szeretetszolgálat dolgozói olyan rászorultakat látogattak meg, akiknek élete, sorsa, nélkülözése tanulságul szolgálhat, és ez a szakemberek, a döntéshozók és a laikusok számára egyaránt értékes lehet. A találkozásokra tartós élelmiszereket tartalmazó adománnyal érkeznek, meghallgatták a rászorultak problémáit, a hallottakat pedig igyekeznek hasznosítani tevékenységük során. Az eddigi tapasztalatok szerint még mindig jellemző egyes vidékeken az iskolázatlanság, az abból fakadó munkanélküliség, a gyermekek nagy száma: és az, hogy egy-egy súlyosabb betegség szinte végleg megpecsételheti a kiszolgáltatott emberek, családok sorsát.

A kiadvány a bemutatót követően felkeltette a média érdeklődését, több országos televíziós csatorna forgatott, több lap írt a kezdeményezésről. A Duna Televízió stábja például a békési Vésztőn és az ormánsági Csányoszrón járva készített műsort.

A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai egy emberként azt kívánják, hogy a kiadvány – a benne rejlő tapasztalatok összegzésével, a szakemberek és döntéshozók figyelmének felkeltésével – hozzájárul majd ahhoz, hogy élhetőbb világot teremtsünk magunk körül. Élhetőbb és boldogabb világot a legrászorultabbak számára is: akár már 2016-ban! 

 

Íme egy történet, egy sors A szegénység 100 arca című kiadványból…

 

Árva József Hajdúszoboszlón született 1953-ban, a szülei korán elváltak, ő már csak az édesanyját ismerhette. Sosem tudta, hogy éppen mit csinál az apja, aztán az édesanyja meghalt és őt a nagyanyja nevelte fel.

„Nagyon szegényen éltünk, de én mégis úgy emlékszem vissza, hogy nekem jó gyerekkorom volt, bár csak a nyolc általános iskolai osztályt végeztem el. Anyám betegsége miatt már 14 éves koromban elmentem dolgozni, egy állami gazdaságban melóztam, a sertéstelepen. Nem panaszkodtam, megtettem mindent, amit a disznók mellett kellett, aztán 1974-75-ben bevonultam katonának. Szerintem ma is kellene a katonaság, bár a fiatalok fele biztosan alkalmatlannak bizonyulna. Én Cegléden voltam tüzér, jó régen történt: nem szerettem ott, de ki kellett bírni.”

Árva József már 20 éves korában megnősült.

„Miért? Nem tudnám megmondani. Szerelem lett volna? Biztosan azt hittem. Azért 25 évig kitartott az a kapcsolat, hat gyermekünk született, három fiú, három lány, a legkisebb 22, a legidősebb 41 éves. Akikről tudok, azok takarítanak. Nem kívánom tőlük, hogy segítsenek, mert mindegyiknek megvan a maga baja. Az életben egyetlen egyet nagyon sajnálok, azt a szép házat, amit elveszítettem: amikor elváltunk, akkor eladtuk és megosztoztunk a kapott pénzen. Ráadásul lebetegedtem, 2001-ben levágták az egyik lábam érszűkület miatt. Évekig egyedül maradtam”. Józsefnek összesen 30 év munkaviszonya van: ott maradt a gazdaságnál, csak már nem a sertések mellett, hanem a gázszállításnál dolgozott. Azt mondja, ő még most is tenné a dolgát, csak már a kutyának sem kell.

„A gyerekekkel tartom a kapcsolatot, amennyire lehet. Nekem nem velük volt bajom. Az új kapcsolatomban a magány összehozott minket. Született négy gyermek, és ha rájuk gondolok, akkor nem bántam meg, hogy így hozta a sors. De elváltam ismét, mert ő elment az élettársával, s én itt maradtam a négy gyerekkel. Én nem is adnám őket, de nem támadt ebből vita: a bíróság nekem ítélte őket. A magam módján még szeretem, akkor jön, amikor akar. A cigányoknál más a szokás, mint a magyaroknál, ők a magyarokat semmibe nem nézik, ebbe, a rokonokba fáradtam bele. Más a mi világunk, mint az övék, én televettem a hűtőt és ők elhordtak belőle mindent”.

Számolunk Józseffel, megpróbálunk együtt rájönni, miből él. Nem könnyű mutatvány.

„Az az igazság, 96 ezer lenne havonta a nyugdíjam, de a hitelek miatt csak 43 ezer marad és a gyerektartás. Személyi kölcsönök törlesztése sújt, jóformán már magam sem tudom, mennyi. A kamatja több, mint amennyit felvettünk. Ezért nagyon szűkösen élünk, pedig alkoholt nem iszok egy kortyot sem. De ahogy nőnek a gyerekek, úgy nőnek az igények is. De ezek jó gyerekek, és én nem panaszkodok.”

Árva József szerint nem csak a romákra, hanem a magyarokra is jellemző, hogy nem nagyon akarnak dolgozni, ha munka nélkül is kapnak pénzt.

„Nem nősülnék meg. Egyszer sem. Illetve pontosabban az az igazság, hogy ha a gyerekekre nézek, akkor mégis, ha magamat, akkor nem. Az első válás az nagyon megviselt. Hogy mi a tanulság szerintem? Ha valaki szereti a másikat, akkor azt nem szabad kimutatni. Mert az nem jó, a másik visszaél ezzel. Most mi elvagyunk a gyerekekkel, kínlódunk. Jó lenne egy kályha, mert ami itt volt, az ideiglenesen volt itt. Meg kellene javítani a bejárati ajtót is.”

A gyerekek biciklivel járnak iskolába. A négy közül a legidősebb Jóska, ő 13 éves, Elizabet 12, Roland 9, Ricsi 8 éves lesz idén. Az apa eldicsekszik azzal, hogy Józsika például megyei szépíró versenyt nyert Debrecenben, s ezzel az országos versenyre is elmehet, ráadásul szépen rajzol. De nagyon jó, szófogadó gyerek mind, büszkélkedik Árva József.

„A Jóistentől azt kérem, még adjon pár évet azért, hogy lássam felnőni a gyerekeket. Sajnos ha valaki betölti a hatvanat, már érzi,hogy közel van az út vége, pedig nem érzem magam annyinak. Mi lehet életem nagy tanulsága? Talán az, hogy ha valaki valamit elveszít, akkor nem kell feladni. Én is felálltam. Ha valaki elveszíti a lábát, az nem azt jelenti, hogy vége a világnak”.

József több mint tíz évig háromszáz méterről hordta a vizet télen és nyáron, fürdéshez is. Idén segítettek rajtuk, egy alapítvány költségén kutat fúrtak és most már van az utcában közvilágítás: ez sem volt korábban.

„Elveszítettem a családom, a házam, a lábam, de hála Istennek talpra álltam. Én hiszek Istenben. Más barátom nincs, annyira lefoglal a négy gyerek, hogy nem is gondolkodom ilyesmin. A négy gyerek négy különböző iskolába jár, és higgye el uram, sokat gondoltam arra, hogy én még azért élek, mert annyit biciklizek a fél lábammal: öt-hatszáz kilométert is egy hónapban, ezt higgye el…”    

 

 

Lap tetejére