X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szociális munka

Holland önkéntesek a kőbányai szegényekért

Author: Főadmin Date: 2016. szeptember 08., csütörtök 14:52

 

Egy sátorban kezdődött 2014 decemberében az első ételosztás, majd 2015 szeptemberében megépült a jelenlegi étkezde, ahol naponta mintegy 450 adag ételt osztanak ki a szegényeknek. Kőbányán, a Maglódi utcában a helyi önkormányzattal együttműködésben tevékenykedik a Baptista Szolgáltató Centrum, ahol rendszeresen több száz szegény ember jut meleg ételhez, ahol egy programnak köszönhetően rászorult segít rászorulton. Az összefogás eredményeként a legjobban nélkülözők egyéni esetkezelése, szociális ügyeinek intézése is megvalósul, a ruhaadományok felhasználásával ruhacserére tarthatnak igényt azok, akik nehéz élethelyzetbe kerültek. Nemrégiben adták át a Belügyminisztérium által támogatott szociális mosodát és fürdőt, s ezzel komplex szolgáltató központtá vált a telephely. A fejlesztés egy hajléktalan mintaprogram része.

Néhány napja hollandiai keresztény gyülekezetekből érkezett önkéntesek láttak munkához a központban. Őket jövő héten a második, majd valamivel később a harmadik csoport tagjai követik. Joost Kool, a Hollandiában hospice házakat, hajléktalan- és menekültszállókat üzemeltető Üdvhadsereg önkéntese elmondta: Huizen környéki protestáns gyülekezetektől jöttek Magyarországra. A kőbányai komplex szolgáltató központban az első csoport mosdót és mellékhelyiséget kezdett el kialakítani az étkezde épületében, de már megérkezett az építőanyag egy ötven négyzetméteres terasz elkészítéséhez is.       

Hollandiai keresztény önkéntesek a Baptista Szeretetszolgálattal való együttműködésben legutóbb Tápióbicskén, az ottani általános iskolában dolgoztak, s a legszegényebb, legrosszabb élethelyzetbe került helybéliek házait segítettek felújítani.  

Lap tetejére