“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Szervezetek jelentkezését várjuk az EU Aid Volunteers projektbe!

Author: Főadmin Date: 2017. június 08., csütörtök 11:09

A Baptista Szeretetszolgálat – nemzetközi konzorcium tagjaként – 2015 óta vesz részt az Európai Unió új programjában, az „ EU Aid Volunteers Kezdeményezésben”. Várjuk az érdeklődő szervezetek jelentkezését, akik egy személyes találkozó keretében szeretnének információt kapni a programban rejlő egyedülálló lehetőségekről! 

 

A program célja egy olyan új lehetőség megnyitása, amelynek keretében uniós tagállamok önkéntesei Európán kívüli országokban végezhetnek önkéntes munkát elsősorban humanitárius területen. A támogatásnak három fő útja van: önkénteseket küldő szervezeteknek technikai segítségnyújtás, önkénteseket fogadó szervezetek kapacitásbővítése, valamint az önkéntesek terepre küldése.

Az Európai Unió 2016 és 2020 között 4 ezer önkéntest tervez humanitárius szervezetekhez elhelyezni világszerte, és további 10 ezer önkéntesnek lesz online részvételi lehetősége. Ehhez az EU 147,9 millió euró költségvetést rendelt hozzá. Az érdeklődő civil szervezetek egy sikeres minősítési (certification) eljárás után vehetnek részt a programban.

Technikai Segítségnyújtás elnevezésű projektünk legfőbb célja, hogy segítsük az önkéntesküldő szervezeteket abban, hogy az „EU Aid Volunteers Kezdeményezésben” elérjék a meghatározott minősítési követelményeket, és hivatalos partnerként részesüljenek a rendelkezésre álló forrásokból.

Várjuk az érdeklődő szervezetek jelentkezését, akik egy személyes találkozó keretében szeretnének információt kapni a programban rejlő egyedülálló lehetőségekről! 

Írjon nekünk a következő e-mail címre: zsuzsanna@baptistasegely.hu

 

 


RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére