X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Külföld

Második helyen a HUBA Rescue24!

Author: Főadmin Date: 2015. június 01., hétfő 11:36

Csehország adott otthont annak a rangos, Rallye Rejvíz elnevezésű viadalnak, amely 19 nemzet legjobb mentőegységeit, összesen 102 mentőcsapatát tette próbára különböző kategóriákban az elmúlt napokban, május 28-tól 31-ig. A HUBA Rescue24 speciális mentőcsapat (a standard orvosos egység) tagjai rutinos résztvevői voltak az eseménynek, hiszen már sok éve nem térnek ki a kihívás elől: legjobb eredményük eddig legjobb európaiként egy második helyezés volt az Egyesült Államok csapata mögött és Japán előtt. Idén is a korábban sikeres együttes, dr. Kovács Eleonóra orvos, Horváth Attila mentőtiszt, Kovács András gépkocsivezető és Pavelcze László mentőápoló, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója utazott el Csehországba.  

Pavelcze László elmondta: ahogyan azt várták, elsősorban egészségügyi jellegű feladatokat kellett végrehajtaniuk, amelyek mindegyike próbára tette tudásukat, s akadt közöttük egy-egy meglepő furcsaság is. Nagyon szorosan alakult az élmezőny, a legjobbak között csak csekély pontkülönbség alakult ki. Az eredményhirdetésen először összesítettben a negyedik helyre értékelték a HUBA Rescue24-et, így nem állhattak fel a dobogóra, bár a negyedik hellyel is nagyon elégedettek voltak. Ám a táborba érkezés után már ki volt függesztve a részletes eredmény, amely számukra nagy meglepetést hozott, ugyanis kiderült, hogy az egyik feladatnál a rendezők nem vették figyelembe a pontjaikat. Ilyenkor a hibát már nagyon nehéz kijavítani, hiszen akkorra már ünnepélyesen kiosztották a díjakat. A HUBA Rescue24 tagjai nem szerettek volna senkit megsérteni, megbántani, ezért jelezték a rendezők felé, nem akarják, hogy a már három órája kihirdetett, előkelő helyezést elért csapatoknak is kedvét szegjék, nem kérték, hogy a díjakat és az azokkal járó plaketteket elvegyék tőlük, csak annyit vártak el, hogy az eredmények kifüggesztésénél a valós pontozás szerinti helyezéseket tüntessék fel. A rendezők elismerték a hibájukat, nagyra becsülték a HUBA Rescue24 hozzáállását: ígéretük szerint a díjjal járó plakettet és az okleveleket a héten ők is megkapják.        

A tényleges végeredmény tehát…

l. helyezett: Országos Mentőszolgálat légimentő csapat, Magyarország

II. helyezett: Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 speciális mentőcsapat, Magyarország

III. helyezett: Olomouc mentőcsapat, Csehország

 

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat szakemberei Kelet-Ukrajnában nyújtanak segítséget

A Visegrádi Alap által támogatott projekt fő célkitűzése a helyi közösségek erősítése Ukrajnában: a Visegrádi Csoport országai által szerzett tapasztalatok továbbadása, valamint az összes V4-ország (Szlovákia, Csehország, Magyarország, Lengyelország) és Ukrajna nonprofit szervezetei közötti együttműködés erősítése.

Srí Lanka: a Baptista Szeretetszolgálat támogatást nyújt

A Baptista Szeretetszolgálat felajánl 1 millió forintos támogatást, amit helyi partnerei segítségével mielőbb a helyszínre juttat, illetve megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy amennyiben szükséges, intézményi ellátást nyújtson az áldozatul esett családok gyermekeinek. Ezzel egy időben gyűjtést indít a szüleiket elvesztő gyermekek javára. Kérjük, támogassa Srí Lankát a Baptista Szeretetszolgálattal együtt! Az UniCredit Bank 10918001-00000061-69770006 számlaszámára lehet utalni, „Srí Lanka húsvét” megjelöléssel.

Nyugat-Ukrajna: közkinccsé tett tapasztalatok a fiatalok érdekében

Nagydobrony - „A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján. A Visegrád Fund által támogatott pályázatban a szeretetszolgálat a LifeAid segélyszervezettel, valamint szlovák, lengyel és ukrán civil szervezetekkel dolgozik együtt.

Lap tetejére