X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Külföld

Jimmy Carter elnök szívélyes hangú köszöntőt küldött

Author: Főadmin Date: 2018. január 06., szombat 08:51

 

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: 

Carter elnök Szenczy Sándor baptista lelkésznek, a magyar Baptista Szeretetszolgálat Washingtonban dolgozó vezetőjének címzett levelében intézett üzenetet a magyar néphez. A levélben a tekintélyes politikus kifejezte örömét, hogy csatlakozhat Szent István koronája visszatérésének évfordulós emlékezéseihez.

"Ez volt a kezdete országaink javuló kapcsolatainak, és Magyarország ekkor kapta meg a legnagyobb kedvezményt élvező állam státuszát az Egyesült Államoktól" - fogalmaz üzenetében a volt elnök. 

Jimmy Carter egyúttal üdvözölte a baptisták szolgálatait, Biblia-óráit és óvodás, valamint iskolás gyermekek körében végzett hivatásmunkáját is.
A tavaly ősszel 94. évébe lépő volt elnök maga is hívő baptista, aki szülővárosában, a georgiai Plainsben manapság is Biblia-órákat tart vasárnaponként a templomban. A korona visszaszolgáltatásáról szóló döntését a krónikák szerint az amerikai és a magyar baptisták is szorgalmazták. Annak idején az Amerikai Magyar Baptista Szövetség vezetője, Haraszti Sándor Billy Grahamnak, a híres prédikátornak közbenjárását kérte a korona ügyében, és Carter elnökként Graham unszolását is meghallgatva írta alá a magyar korona visszaszolgáltatásáról szóló elnöki rendeletét. Ez Billy Graham történelminek nevezett magyarországi látogatása után két nappal történt meg.

 

 


RELATED NEWS

Észak-Korea templomépítésre kérte fel a magyar baptistákat

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2018. április 22., vasárnap (MTI) - Az észak-koreai vezetés egy phenjani imaház megépítésére kérte fel a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot - tájékoztatta az MTI-t szombaton a segélyszolgálat Washingtonban élő vezetője.

Észak-Karolinában segít a magyar baptisták különleges mentőcsapata

Raleigh – Az Egyesült Államok Észak-Karolina államában dolgozik az elkövetkezendő napokban a Baptista Szeretetszolgálat HUBA-Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoportja.

Amikor meghasad az élet

Lima - Helyszíni riport készült a Baptista Szeretetszolgálat perui programjáról. Az írás a Fejér Megyei Hírlap április 14-i számában jelent meg, a történtekről felvételt készített a Kossuth Rádió is.

Lap tetejére