X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Külföld

Elveszett életek Peruban, avagy a bűnhődés stációi

Author: Főadmin Date: 2016. április 29., péntek 14:16

 

 

Füst Milán azt írta, az élet napokból áll, és mindig csak egy napot kell kitartani. De ez Peruban több mint bűnhődés. Ez valóban maga a pokol. A Baptista Szeretetszolgálat perui önkéntese kampányt kezdeményezett azért, hogy minden magyarban tudatosuljon: nincs, vagy legalábbis alig van esélye ahhoz, hogy életét drogcsempészettel váltsa meg.    

Ma négy magyar raboskodik Peruban, Lima városában, amely egy turistának paradicsom, vállalható kaland, egzotikus utazás. Említsük őket keresztnevükön. Sorsuk hajója ugyan zátonyra futott, de mindannyian a hazatérésben reménykednek.

Maradjanak tehát egyelőre névtelenségben.

S. István nem akar sokat elárulni önmagáról. Klára, aki a Baptista Szeretetszolgálat megbízásából segíti őt a helyszínen, csak annyit tud róla biztosan, hogy Németországban ismerkedett meg egy perui nővel és vele együtt utazott Limába. Aztán eltelt néhány hónap, és mint drogfutárt lekapcsolták a Jorge Chavez repülőtéren. István nem akarja elmondani, mivel vették rá arra, hogy kábítószert csempésszen, de vélhetően a megismert hölgyismerős beszélte rá erre. Ma mindketten Peru egyik legnagyobb börtönében, a Piedras Gordas Ancon-ban raboskodnak. István a negyedik évtizedét tapossa a börtön folyosóján. Évekig nem született ítélet az ügyében, mert nem akarta beismerni a bűnét, görcsös kétségbeesésében inkább a perui barátnőjét vádolta.

Egyébként általában egy éven belül megszületik az ítélet, ha valaki beismerő vallomást tesz. Ez legtöbbször 6 év 8 hónap. István kedvezménnyel kapta ezt az ítéletét, ami akkor azt jelentette, hogy minden öt ledolgozott nap után a börtönben elengednek egy napot a büntetésből. István elvileg idén májusban szabadul, de szinte a teljes büntetését le kellett töltenie, mert csak nagyon keveset dolgozott: összesen 6 évet és 5 hónapot húzott le eddig. Valamiért soha nem beszél a családjáról, nem beszél a barátairól sem, csak és kizárólag a Baptista Szeretetszolgálat támogatását élvezi, egyébként senkivel sem tartja a kapcsolatot. Klára az egyetlen barátja, ő jelenti számára a külvilágot.

V. István egy Fejér megyei településről származik, annak is a déli, szegényebb részéről. Idén 30 éves, nőtlen, és ugyanabban a börtönben ül, mint István. Ő sem szeret sokat beszélni magáról. Két lány ajánlotta neki ezt a „munkát”, és persze sürgősen, gyorsan pénzre volt szüksége. Őt is, szinte biztosan csak csalinak használták. Ez azt jelenti, hogy miközben ő kis mennyiséggel feltartotta a rend őreit, valaki nagy kilókkal átment az ellenőrzésen. Őt is a limai Jorge Chavez repülőtéren kapcsolták le, neki is 6 év 8 hónap lett a büntetése, mint általában minden külföldi drogfutárnak. Számára is lehetőség volt a kedvezmény, mégis szinte a teljes büntetését letöltötte: idén júniusban szabadul. Dolgoznia ugyanis nem, vagy csak kis eséllyel lehetett, hiszen azért is fizetnie kellett volna, hogy munkát kapjon, de nem volt miből. Őt sem támogatja sem a családja, sem a barátai. Néha ugyan Kláránál jelentkezik egy barát, érdeklődik felőle, de segítséget ő sem nyújt.

Ők ketten már megmászták a hegyet, a nehezén már túl vannak, hiszen mivel letelt büntetéssel szabadulnak, rövidesen akár utazhatnak is haza Magyarországra.       

A harmadik, 42 éves férfi, R. Viktor beteg, epilepsziás. Korábban Budapesten tengődött, többnyire a Máltai Szeretetszolgálat támogatásából tartotta fenn magát. Két fővárosi férfi ajánlotta neki a „munkát”. Persze drogfutár lett ő is, aki társaihoz hasonlóan a limai repülőtéren bukott le 2014-ben. Ám 2013 augusztusában megváltoztak a perui törvények, attól kezdve már egyetlen drogfutár sem kapott kedvezményt, ami azt jelenti, hogy jó magaviselet vagy munka ide, vagy oda, mindenképpen le kell töltenie a teljes büntetést, azaz a 6 év 8 hónapot. A családja rendszeresen érdeklődik utána, de anyagilag nem támogatják. Utóbbi azért lényeges, mert a perui börtönökben mindenért fizetni kell. Viktor epilepsziás, de az orvosi ellátás a nullával egyenlő. Klára keserűen jegyzi meg, hogy haldokolnia kell annak, aki kap orvost, de az is inkább állatorvosnak tűnhet… Klárának a magyar konzul segítségével annyit sikerült kiharcolnia, hogy Viktort rendszeresen ellássák gyógyszerrel.

A negyedik magyar férfi 2015 nyarán lépett arra az útra, ami egy dél-amerikai börtönbe vezetett: társaival azonosan 6 év 8 hónapra. Ő azonban nem oda jutott, mint a három másik férfi, egy nagyon veszélyes helyre, Lima külvárosába, a Sarita Cavalló-ba került. H. Attila még csak 24 éves és maga is drogfüggő, terápiára jár. A családja őt sem támogatja, csupán 19 éves testvére ír néha Klárának, hogy megtudjon róla valamit.

Klára tapasztalatai szerint Peru az egyik legkorruptabb latin-amerikai ország. Amikor valakit elfognak drogcsempészet miatt, először a repülőtéri rendőrségi irodába kerül, ahol átvizsgálják minden csomagját és megírják a jegyzőkönyvet. Senkinek sem engedik, hogy ügyvédet hívjon, vagy értesítse hazája nagykövetségét, konzulátusát. A rendőrök legtöbbször azzal nyitnak, hogy irreálisan hosszú börtönbüntetéssel fenyegetőznek, mert azt akarják, hogy a lebukott fizessen nekik, és akkor kisebb súlyú drogról írják meg a jegyzőkönyvet. Például egy tízkilós szállítmányt írásban akár a felére is lecsökkenthetik, de annak legalább 2500 dollár az ára.

A repülőtérről a futárt a Driandróra szállítják, ez amolyan gyűjtőfogház-féle, ahol embertelenek a körülmények. A földön kell aludni, a csomagjából senkinek nem adnak oda semmit, telefonálni nem lehet. Általában 7-15 napig tartják ott a rabot, addig tart a nyomozás, a kihallgatás, ez idő alatt mindenét, a pénzét, az óráját, az ékszereit elveszik, elrabolják. Általában ott is felajánlják, hogy kemény pénzekért lejjebb viszik a kilók számát. Olyan ügyvédek is jelentkeznek, akik hatalmas összegért nem csinálnak semmit. Sokan fizetnek nekik végső kétségbeesésükben, de aztán soha többé nem látják az „ügyvédet”, aki a pénz egy részét átadja a rendőröknek. Ételt ott még adnak, de csak minimális mennyiségben, s naponta két pohár folyadék jár. Ezután következik az ügyészség, ahol nagyjából három napig már semmiféle ételt és folyadékot nem kap az ítéletre váró, ott is a földön kell aludni takaró nélkül. Onnan a Palazio de Justiciára viszik a foglyot (milyen nemes elnevezés…), ott is két-három nap tortúra következik, aminek során gyakran fizikailag is meggyötrik a rabokat.    

Klára elmondja, hogy a magyar foglyoknak sokáig szerencséjük volt, mert a magyar konzul segített, amiben tudott, de egy ideje bezárták hazánk konzulátusát. Jelenleg mintegy 5 ezer külföldi raboskodik Peruban drogcsempészet miatt, mindannyian embertelen körülmények között élnek. Az emberi jogok nem léteznek, sok helyen még azért is fizetni kell, hogy valaki kitehesse a ruháit száradni és azokat ne lopják el. A többiekhez hasonlóan a magyarok is nagyon szomorú körülmények között számolják napjaikat, hiszen a családjuk nem támogatja őket, látogatójuk nincs, leszámítva Klárát, aki legalább egyszer egy hónapban igyekszik bejutni hozzájuk. A Baptista Szeretetszolgálat támogatásával Klára egy kis élelmiszercsomagot, higiéniai eszközöket, némi pénzt visz magával, s igyekszik némi bátorítást nyújtani. Tudja, hogy erre milyen nagy szükség van, hiszen maga is lehúzott 4 évet drogcsempészet miatt, és csak feltételesen szabadult, Perut még nem hagyhatja el. Ha mégis megpróbálná, nagyon rosszul járna, ha elfognák. A magyarok teljesen el vannak zárva a külvilágtól, nem olvashatnak újságot, nem nézhetnek tévét, a telefonálás a háromszorosába kerül, mint egyébként egy utcai fülkéből.   

A jelenlegi törvények olyanok, hogy akik már szabadultak a börtönből és elméletileg szabadok Lima városában, azoknak sincs legális lehetőségük arra, hogy törvényesen elhagyják az országot. Amikor Klárával beszélek, tízen vannak ilyen magyarok Limában. Egy hónapban kétszer kell hivatalos helyen megjelenniük, munkavállalási esélyeik nincsenek. Ha valaki úgy döntene, hogy illegálisan, azaz menekülve hagyja el Perut, Ecuador felé kellene indulna. Nagyjából 2 ezer dollárba kerül az út, mire minden korrupt rendőr megkapja a pénzét, aztán ha a hazatérőt mégis elkapják (mert általában elkapják), le kell ülnie a szökés miatt megítélt legalább újabb 6 évet.        

„Mint látod, a lehetőségek siralmasak”, jegyzi meg Klára. Akinek most hosszabban átadom a szót, mert azt kérdezném, amit olvasóim közül oly sokan. „Többen kíváncsiak arra, hogy miért segítek bűnözőknek? Ahogyan arról már beszéltem, a limai börtönökben lévő külföldiek 98 százaléka drogfutár volt, nem pedig gyilkos, és nem bűnöző. Szerintem mindenkinek kell, hogy legyen lehetősége egy új élethez, kell, hogy legyen esélye a megbánáshoz, megbékéléshez és a megbocsájtáshoz: még akkor is, ha önmagának kell ehhez megbocsájtania, ami a legnehezebb.  Az emberek változnak és megbánják bűneiket. Főként azok tesznek így, akik a világ másik végén, hazájuktól távol fizetnek nagyon magas árat egy rossz döntés miatt. Akik elveszítik családjukat és 7-8 évig szenvednek. Ez nagyon hosszú idő ahhoz, hogy elgondolkozzanak azon, mennyire hibásan döntöttek, és mit tettek. Ha valaki idáig eljut, már belátja bűneit: és ekkor van a legnagyobb szükség arra, hogy valaki melletted álljon és biztasson, segítsen, hogy előre tudj lépni és új életet tudj kezdeni. Ezért támogatom ezeket az embereket. Egyetlen szervezetként ma a Baptista Szeretetszolgálat segíti a munkámat. Azt tartom, Isten érintette meg Szenczy Sándor lelkét azzal, hogy meglássa ezt a szükséget, mert ő hosszú éveken át nem hagy magunkra minket a túlélésért folytatott küzdelmünkben”.

Jelenleg Magyarországnak nincs olyan egyezménye Peruval, amely lehetővé tenné a rabok hazahozatalát, nincs magyar konzul sem az országban. Más külföldiek bizakodhatnak abban, hogy ítélethozatal után hazatérjenek és hazájukban töltsék le büntetésüket, de a magyarok számára ez a remény – egy időre legalábbis – elveszett.

Klára szerint tudatosítani kell Magyarországon azt, hogy sok drogfutár, aki csupán 200 grammot, vagy legyen úgy fogalmazva, 5 kilogramm alatti mennyiséget vinne át a határon, csak egy szerencsétlen csalimadár. Amíg őket elfogják és velük foglalkoznak, több 20-30 kilós csomagot visznek át az ellenőrzésen. Igaz, hogy Peru harmadik világbéli ország, de a hatóságok igen tapasztaltak a drogcsempészet területén: a futárok legtöbbje biztosan lebukik. „Bárki bármit is mond, hogy mennyire biztonságos és mennyire gyors ez a pénzkereset, az hazudik”, szögezi le Klára, aki szerint aki kábítószerért jön Peruba, az biztosan a börtönben végzi.

„A szabadság az egyik legértékesebb emberi gazdagság, amit nem szabad elveszíteni. Mert aki ezt elveszíti, az elveszíti a családját és a barátait is. Ma a Baptista Szeretetszolgálat az egyetlen olyan szervezet, amelyik tartja bennünk a lelket és esélyt ad számunkra az újrakezdéshez, a túléléshez. Kérek mindenkit, hogy aki ajánlatot kap, nagyon jól gondolja át azt, amit most elmondtam. Könnyű pénzkereset itt nem létezik és főként nem ebben a formában. Nagyon sok család megy tönkre és nagyon sok életet veszítünk el a drogfüggőség miatt. Azok a külföldiek, akik a perui börtönökben szenvednek, nagy többségükben mind becsapott drogfutárok, akik évekig megalázva, embertelen körülmények között szenvednek. Akik mind megbánták bűneiket, de mindent elveszítettek.”

Klára elhallgat, arcán könnyek folynak. Szavak nélkül is látom, hogy eltökélte: azok után, amit Peruban látott és átélt, egész életében küzd a drogkereskedelem ellen. A Baptista Szeretetszolgálat – és Isten segedelme – adott számára egy új életet, lehetőséget ehhez.

 

                                                                                                                                                                                                                                                                   

 

A Baptista Szeretetszolgálat humanitáriusi megfontolásból (egy rászoruló magyar se maradjon akarata ellenére külföldön) indított programjának teljesítése kapcsán 2012-ben 7 férfiről, 14 nőről, 5 gyermekről, 2013-ban 6 férfiról, 31 nőről, 22 gyermekről, 2014-ben 9 férfiról, 26 nőről, 14 gyermekről, 2015-ben 8 férfiról, 24 nőről, 8 gyermekről gondoskodott. Ez négy év alatt 30 férfit, 95 nőt, 49 gyermeket, azaz összesen 174 személyt, nagy többségében magyar állampolgárt jelentett.

Közülük külföldről hazamenekíteni többnyire az adott ország magyar konzulátusával, az adott ország rendőrségével, önkormányzatokkal, hivatalokkal, civil szervezetekkel, helyi egyházakkal való szoros együttműködésben lehetett. A jellemző ok a nők esetében a szexuális jellegű kizsákmányolás, a férfiak esetében a munka jellegű kizsákmányolás, kényszermunka, házi rabszolgaság volt. Többeket kellett hazasegíteni humanitárius megfontolásból, esetleg súlyos egészségromlás, pszichiátriai és más betegség miatt. Az országok, ahonnan a Baptista Szeretetszolgálat magyarokat menekített haza az elmúlt négy év alatt: Svájc, Németország, Ausztria, Franciaország, Belgium, Olaszország, Anglia, Spanyolország, Svédország, Hollandia, Csehország, Kanada, USA,  Bolívia, Brazília, Peru, Kambodzsa, Mongólia, Sierra Leone, Indonézia, Fülöp-szigetek. Nem számoltuk ezeken kívül a különböző menekítési akciókat, amelyek százas nagyságrendben sikeresek voltak, amelyekről a közvélemény semmit, vagy csak keveset tudhat...

RELATED NEWS

Újabb amerikai missziós csoport Székelyhídon és környékén

Székelyhíd – Folytatódik a mélyszegénységben élő, partiumi magyar ajkú roma lakosság körében végzett missziói szolgálat.

Magyar fejlesztésű szoftvert használnak a kárelhárításnál Texasban

Washington – Járai Judit, az MTI tudósítója írta meg október 8-án, vasárnap, hogy magyar fejlesztésű szoftvert használnak a Harvey hurrikán okozta károk felmérésénél Texasban a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai.

Két Terbe a válogatottban!

Balatonszárszó, Fuengirola – Szeptember közepén a Baptista Szeretetszolgálat sakkozói, a Terbe-ikrek két külön válogatottban is szerepeltek: Juliannát meghívták a felnőtt női válogatottba, míg Zsuzsanna az Egyetemisták Európa Bajnokságán képviselte hazánkat.

Lap tetejére