X

 

 

 

 

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Külföld

Amikor meghasad az élet

Author: Főadmin Date: 2018. április 15., vasárnap 08:59

 

A kis minibusz zsúfolva van emberekkel, egymáshoz préselődünk a szűk térben és nyeljük a port a világ második legnagyobb sivatagra épült városában, Limában. Az egyik távoli negyed, Callao felé tartunk, és abban reménykedünk, hogy senki sem száll fel fegyverrel és rabolja végig a járművet, mint ahogyan az errefelé gyakran megesik.

Dögletes meleg van, de azzal vigasztalom magam, hogy jobb, mint otthon, ahol a tavasz elején jött meg az igazi tél.

- Ne fogadj el senkitől semmit – figyelmeztet Zsuzsa, aki útitársam és segítőm ezen az úton. Ő már hetedik éve él Peruban, de nem önszántából. Ám róla majd később. Inkább figyeljük, amit mond. – Megtörtént, hogy egy nyugati nő, egy fiatal lány látogatóba jött és egy idősebb asszony megkérte, segítse bevinni a csomagját. Bent aztán kiderült, hogy van benne kokain. Tizenöt évet kapott. 

Ó, hát ez ragyogó, gondolom, miközben nyelem a sivatagi port. És máris szeretnék máshol lenni. 

A börtön fala halványsárgára van festve, mintha az egész létesítmény a kerítésével, az őrtornyaival együtt el akarna tűnni a párás napsütés fakó színeiben. Kis piac tákolmányai támaszkodnak a falnak, olyanok, mint a reménytelenség őrtornyai, a látogatók itt veszik meg a bentieknek a legszükségesebbeket: élelmiszert, higiéniai eszközöket, ilyesmit. Miután bevásárolok és leszámolom a megfelelő mennyiségű solt, még veszek egy strandpapucsot, mert zárt cipőben nem engednek be. És eleve farmernadrágban jöttem, mert az itt a kötelező látogató viselet: lóg rajtam, mert az övet is kint kell hagyni. Zsuzsa egy papírt nyom a kezembe, amire néhány spanyol szót ír: ki vagyok, hová kell mennem odabent. Arra gondolok, hogy elment az esze. 

-  Ezt mutasd meg az impéknek – mondja, aztán utamra enged. Az impék a börtönőrök Peruban. 

Mély levegővétel, mert merülés következik egy latin-amerikai börtön mélységeibe, ahol nem is olyan régen még egy jópofa lázadás is volt. Ja, simán leverték. 

Irány befelé. Annyi helyen állítanak meg, vizsgálnak át és kérdezik ki az itt ritka gringót, hogy később csak a karomra nyomott pecsétek számából tudom visszaidézni. Nehezen boldogulunk az én féltucat spanyol szavammal, tíz peruit engednek át mellettem, mire velem végeznek. Elveszik az útlevelemet, adnak helyette egy fém jelvényszerű valamit, amire a Visitor szó van írva, aztán ismét tovább. Már bent vagyok, mindenféle emberek lépnek hozzám és kokalevélből készült cukrokat kínálnak, vagy egyszerűen csak a szájukra mutogatva jelzik, éhesek és adjak pénzt. Szó nélkül megyek tovább.

Eszembe jut, hogy nagyjából tizenöt évig jártam otthon is a börtönöket, de más, amikor a parancsnok a legfrissebb vicceivel és kávéval várja az embert és más ez, ahol egy hibáért, naiv baromságért tizenöt évet sózhatnak a fejemre.

Végül bejutok a nemzetköziek részlegébe. A helyiség egyik végében valaki prédikál, többen műanyag székeken ülve hallgatják. A térség többi részén párosával ülnek a látogatók és a rabok, szinte egytől egyik lebukott drogcsempészek a világ minden tájáról. A fejünk felett úgy lógnak a különböző nemzetek lobogói, mintha egy nemzetközi luxusszálloda bejáratánál lennénk. A magyart nem találom közöttük, és ettől egy kicsit szinte megsértődök. Zavartan toporgok, aztán megtalálom Károlyt, aki három éve van ott, 6 év 8 hónapot kapott kokain csempészésének kísérlete miatt. Széket tol alám, maga is leül, aztán beszélgetni kezdünk…

– Három éve a földön alszom. Akinek nincs pénze, nem tud venni cellát, ahol betonból van a priccs. Ezertől kétezer dollárig terjed a cella ára. Az étkezés? Behoznak egy kondért, lerakják a földre, s mint az állatok, megrohanja mindenki, küzdeni kell az ételért. Külön szektorokban vannak a drogfutárok, a bűnözők, a politikaiak. A börtön tele van dílerekkel, és a legtöbb verekedés akkor tör ki, ha valaki nem tud fizetni a szerért. Éttermek, büfék is akadnak, még prostik is bejöhetnek, de mindenért fizetni kell. Mi nemzetköziek el vagyunk különítve, egyszer úgy számoltam, 46 országbeliek, a legkülönfélébb helyekről. Ha a peruiak között lennék, meghalnék. 

A Baptista Szeretetszolgálatnál az elmúlt évtizedben formát öltött és megvalósult egy olyan program, amelynek fő célkitűzése az, hogy ha arra lehetőség van, minden bajba került magyar hazakerülhessen külföldről. Nem vizsgálják, hogy valaki büntetendő cselekedete, vagy önhibáján kívüli okok miatt kerül szorult helyzetbe, a feladat az, hogy a krisztusi szeretetparancs alapján segítsenek. Aztán ha szükséges, döntsön a honi igazságszolgáltatás. Sokan kerülnek olyan rendkívüli családi vagy anyagi helyzetbe, hogy elkeseredett lépésre szánják el magukat – például elvállalják, hogy hazahoznak Peruból egy bőröndöt, amiért sok pénzt ígérnek. Mert akkor és ott úgy érzik, nem maradt más választásuk, és a bűnbandák vadásznak az ilyen befolyásolhatóságra. 

A „jelentkezőket” persze többnyire feldobják, így javítják az ország rendőrségének statisztikáját, és így teremtenek helyzetet a nagyobb szállítmánnyal érkező, valódi drogcsempészeknek. A lebukottakat fényképp alapján várják a repülőtéren, és éppen annyi kábítószerrel fogják el őket, ami legtöbbször 6-7-8 éves, esetenként 15-20 éves börtönbüntetést jelent embertelen, életveszélyes körülmények között. Azt sem árt elfelejteni, hogy egyes országokban bárkinek a csomagjába rejthetnek el kábítószert, elvileg tehát bárki lehet áldozat.

Zsuzsa Székesfehérváron élt, onnan került előbb Hollandiába, majd Peruba. Hazajutását az elkövetkezendő hónapokban készíti elő a segélyszervezet a magyar Külügyminisztériummal való együttműködésben. Zsuzsa sorsa a Fejér megyei gyökerektől kezdve, a családi és szerelmi élet, valamint a munkahelyi konfliktusok válságán át nagyon nehezen alakult, útja a boldogulást keresve vezetett előbb Nyugat-Európába, majd egy gyógyíthatatlan betegséggel való szembesülés után a csaknem végzetes perui küldetéshez.

Peru 69 börtönében ma 79 ezer ember raboskodik, közülük 35 ezernek van ágya, 44 ezer rab alszik a földön, vagy a lépcsőn. Lima harmadik legnagyobb börtöne a Sarita Colonia, ahol 3 ezer férfi raboskodik, de csak 750 számára épült. A több mint 3 ezer rabból 540 külföldi, 95 százalékuk drogfutár volt. Többségük spanyol, mexikói vagy kolumbiai, a többiek több mint 40 különböző országból érkeztek.

Hallgatom Károlyt, aztán egy másik férfi ül mellénk, aki bár magyar, hivatalosan egy másik állam polgára. Azt mondja, két 6 éves büntetése is van. Magabiztosnak látszik, árulkodik róla, hogy ő már itt is valaki. Igaz lehet, hogy mindenkinél kés van? Hát azt nem tudom, mert az nem látszik. Igaz lehet, hogy drogoznak? Hát ezt sem tudom biztosan, de az már látszik is.   

– Gyere, igyál egy teát – mondja Robi, aztán végigsimítja kopasz fejét. Megrázom a fejem, Zsuzsa intése jut eszembe: „Ne fogadj el semmit!” Robi kiröhög:

–  Mi van, attól félsz, hogy valamit beleteszünk?

Hiába tiltakozom, elmegy a teáért. Azon gondolkodom, milyen szöveggel vágjam ki magam, aztán meghallom, hogy csengetnek.

Mennem kell. Felsorakoztatnak minket az őrök, és semmivel sem érzem magamat másnak a raboknál. Megindulunk libasorban kifelé, csoszogok a strandpapucsban és soha nem örültem még útlevélnek annyira, mint akkor. Aztán nyílik a kapu, kilépek a párás halványsárga fénybe, ahol egy kicsit újjászületek. Örülök annak, hogy élek és süt a nap, de még a port is szívesen nyelem, ami a túlzsúfolt minibuszok kerekei alól verődik az arcomba.

Füst Milán azt írta, az élet napokból áll, és mindig csak egy napot kell kitartani. Ez egy perui börtönben sokszorosan igaz.

 

 

Tihanyi Tamás

 

 

 

RELATED NEWS

Source d’ Lumiere, A Fény Forrása

Pourt-au-Prince – Hét éve működik Pourt-au-Prince-ben, Haiti fővárosában a Szeretetszolgálat által felépített baptista gyerekközpont. Hét éve küldi hűségesen havi 3 ezer forintos adományát sok-sok magyar támogató.

Aranyérem a luxemburgi Gasztronómiai Világbajnokságon!

Tóth László kollégánk nyakába november 24-én – több száz versenyző, segítő és érdeklődő előtt – helyezték a nagyon megérdemelt arany medált.

Remek baptista szereplés a sakkolimpián

Batumi – Az elmúlt héten fejeződött be a 43. sakkolimpia a grúziai Batumiban. A sportág legrangosabb csapatversenye a kínaiak kettős győzelmével ért véget. A magyar csapatok közül a férfiak a 18. helyig jutottak, a női válogatott viszont a vártnál jóval előkelőbb ötödik helyen végzett. A női csapatban újoncként a Baptista Szeretetszolgálat kiemelt sakkozója, Terbe Julianna is asztalhoz ülhetett.

Lap tetejére