X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Belföld

Mobil népkonyha Somogyban

Author: Főadmin Date: 2015. május 20., szerda 06:22

Mobil népkonyha Somogyban

Átadták Somogy-megyében a mobil népkonyhának is nevezett, 630 adag meleg étel osztására alkalmas gépjárművet. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága hatmillió forintos támogatásából speciálisan kialakított járművet a Somogysárdi Római Katolikus Plébánia nyerte el tanulmányprogram elindításához, amelynek során Belső-Somogy zsákfaluiban a nincstelen rászorulók minden hétköznap – a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából népkonyha-jellegű szolgáltatás keretében - egy tál meleg ételhez juthatnak.

Világos Krisztián, püspöki titkár, plébános elmondta, hogy a somogyi kisfalvas területek speciálisak, mivel számos zsákfalu fekszik a térségben. Ennek több hátránya is van: a közlekedés állapota miatt a város nincs elérhető távolságon belül, ennek eredményeképpen a munkalehetőségek is beszűkültek; valamint a lakosság jelentős része képzetlen, e területen az analfabetizmus sem ritka. Ezeknek az embereknek az anyagi lehetőségei a rendszeres szociális segélyig vagy a közmunkaprogramból származó jövedelemig terjed. Ezek az emberek általában nagycsaládosok vagy kisnyugdíjasok, több ízben fogyatékosok, akik mélyszegénységben élnek – mondta a plébános, kiemelve, hogy van olyan terület, ahová nem vezet szilárd burkolatú út, nincs buszmegálló, csupán több kilométerre, a főúton. Van, ahol vezetékes ivóvíz vagy áram sincs. Ezen fennálló tényezők összessége generálja azt, hogy az itt élő magyar lakosság felzárkózása és a cigány lakosság integrációja rendkívül nehéz feladat, mind szociális, mind hitéleti szempontból is, hiszen nehéz azt felzárkóztatni, aki elsősorban éhezik – hangsúlyozta Világos Krisztián, a projektet koordináló „pap-menedzser”. Az atya kiemelte, hogy a mostani projekt kapcsán kialakult együttműködés során a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, a Baptista Szeretetszolgálat és a Kaposvári Egyházmegye a belső-somogyi régióban minden munkanap 630 mélyszegénységben élő embert juttat egy tál meleg ételhez. Elmondása szerint ez a felnőtt lakosság körében megoldotta az éhezés problémáját, valamint ennek kapcsán fontosnak tartotta megemlíteni, hogy jól érzékelhetően visszaesett az élelmiszerrel kapcsolatos bűncselekmények száma abban a térségben, ahol a mobil népkonyha-szolgáltatás működik.

Nyitrai Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára megjegyezte, hogy a program valós problémára valós megoldást adott, és a szociálpolitikai államtitkárság feladatának nevezte, hogy az ehhez hasonlóan jól átgondolt és felépített ötleteket felkarolja és a megvalósításban tevékeny közreműködést nyújtson. „Szívesen vesszük a hasonló ötleteket, melyekkel a rászorulók szociális helyzetén javítani lehet” – mondta a helyettes államtitkár, kiemelve, hogy ugyan ez a jelenlegi projekt a felnőtt lakosság számára jelent megoldást, de már a jelen együttműködés keretében gondolkodnak a 0-3 éves gyermekek éhezése felszámolásának megoldásain. Nyitrai Imre – aki a sajtótájékoztató után személyesen is részt vett az ételek kiosztásában – elmondta, hogy az Assisi Szent Ferencről elnevezett konyha dietetikus bevonásával már kidolgozta a mindennapi friss bébiétel elkészítésének a térségben megvalósítható metódusát. A helyettes államtitkár azt is elmondta, hogy már önmagában ez az akció is tíz új munkahelyet teremtett a térségben.

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke arról beszélt, hogy különös örömmel vette az együttműködés lehetőségét a Magyar Katolikus Egyházzal és helyi szervezeteivel.  Reményét fejezte ki, hogy az együttműködés több egyházmegyében és területen is kiszélesedhet a rászoruló emberek mindennapi meleg étellel való ellátásában.

Balás Béla, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke köszönetét fejezte ki az együttműködés keretében megvalósuló szolgáltatásért, kiemelve, hogy húsz éve nem történt ilyen horderejű, egyházi berkeken belül megvalósuló szociális program az egyházmegyében.

Az akcióhoz csatlakozott a Béres Alapítvány is, amely a rászorulók számának megfelelő számú Béres Cseppet ajánlott fel. Jelen akció keretében a Baptista Szeretetszolgálat a rászoruló kisgyermekes családoknak bébiételt osztott, Balás Béla megyéspüspök pedig megáldotta az ételosztó gépjárművet.

RELATED NEWS

Telephelyvezetőket keres a Baptista Integrációs Központ

Budapest - A Baptista Integrációs Központ keres a 15. kerületben nyíló, új Családok Átmeneti Otthonába segítségnyújtásban elkötelezett munkatársakat, telephelyvezetői munkakör betöltésére.

Magyarországi tanulmányút a kelet-ukrajnai programhoz kapcsolódóan

Budapest - A Visegrádi Alap és a Koreai Köztársaság Pénzügyminisztériuma által támogatott kelet-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Dnyipróban. A program keretében hárman vehettek részt egy magyarországi tanulmányúton.

Fókuszban a tudás és a tapasztalat átadása: program a civilekért

Budapest - A Visegrádi Alap által támogatott nyugat-ukrajnai programunkban év eleje óta folynak képzések Nagydobronyban. A program keretében a résztvevők közül tizenketten kapnak lehetőséget arra, hogy valamelyik „visegrádi négyes“ országba látogassanak és négynapos tanulmányúton vegyenek részt.

Lap tetejére