“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Mikrohitellel a szegénység ellen

Author: Főadmin Date: 2015. június 15., hétfő 11:00

Az ötlet atyja Muhammed Yunus közgaszdász, aki Bangladesben született. Az ország nyomornegyedeit látva 1974-ben elhatározta, hogy új megoldást keres, amellyel csökkenteni lehet a szegénységet. 


Azt találta ki, hogy egy sor konkrét feltétel mellett kisösszegű kölcsönöket - azaz mikrohitelt - nyújt nagyon szegény embereknek. Nekik korábban esélyük sem volt arra, hogy hitelhez jussanak, a bankok ugyanis mindig erős garanciákat, biztosítékokat kérnek. Yunus azonban hitt abban, hogy sok embernek már egy kevés pénz is elég lehet ahhoz, hogy valóra váltsa álmait. És abban is, hogy ezek az emberek becsületesen dolgoznak majd, és mindent megtesznek a sikerért.

 Az első hitelt 42 bambuszzsámoly-készítő nőnek nyújtotta. Nekik mindössze 27 dollár kellett volna ahhoz, hogy folytassák a termelést, de egyik banktól sem kapták meg a pénzt. Yunus azonban segített nekik, és megszületett az új modell. 

Mivel egyetlen bank sem akadt, amelyik átvéve Yunus ötletét hitelkonstrukciót dolgozott volna ki a szegényeknek, Yunus maga vállalkozott bankalapításra. Ebben szerencséjére a bangladesi kormányzat és az ottani központi bank egyaránt támogatta, így 1983-ban megalapította a Grameen Bankot, azaz a falu bankját (a bengáli gram szó falut jelent).

A banktól bárki fedezet és hitelbírálat nélkül kölcsönhöz juthatott. Csak azt kérték tőlük, hozzanak létre 4-5 emberből egy szolidaritási csoportot, akik felelősséget vállalnak a törlesztésért. Akkor kaphattak újra pénzt, ha az előző kölcsönt visszafizették. A koldusoknak kamatot nem számoltak fel. És nemcsak pénzt adtak, meg is tanították az embereket, hogyan vállalkozzanak.

A modell sikerét mutatja, hogy a visszafizetési ráta majdnem 99%-os. A Grámin Bank ma 2211 fiókot üzemeltet, amely 70 370 településen 6 és félmillió embernek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat.

Az elmúlt évtizedekben világszerte sok országban kezdtek hasonló kísérletekbe, alkalmazkodva a különféle kultúrákhoz és gazdasági viszonyokhoz. Az ENSZ 2005-öt a "Mikrohitel nemzetközi évének" nyilvánította, az oslói Nobel-bizottság pedig a 2006. évi Nobel-békedíjat Muhammad Yunusnak és a Grameen Banknak ítélte. 

 

 Mikrohitelek ma


2010-ben óriási földrengés pusztított Haitin. Több mint 200 ezer ember halt meg. Az amúgy is rendkívüli szegénységgel küzdő országot ez hatalmas kihívás elé állította. 




Weisz Fanni és Vujity Tvrtko újságíró a Haitin iskolát működtető Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteiként személyesen tapasztalták meg, milyen körülmények között éltek a helyiek. 
 


"Találkoztam egy idős hölggyel, aki sárpogácsákat gyártott. Ha a néni csak egy kevés pénzt kaphatna, hogy lisztből készíthesse az ételt, megoldás lehetne számára." - mondta Fanni. 

Az országban a földrengést követő években több ezren kaptak mikrohitelt. A Baptista Szeretetszolgálat pedig ma már magyar középiskolásoknak tanítja a módszert.

A projekt az Európai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium finanszírozásával valósulhatott meg.

 


Mikrohitelezés Magyarországon

Kiútprogram néven 2009 óta Magyarországon is működik egy olyan kísérlet, amely a Grameen-modellre épül. A hvg szerint a cél az, hogy lehetőséget adjanak a mélyszegénységben élőknek a kitörésre. Méghozzá úgy, hogy mentorok segítségével saját vállalkozást indítanak.

Szabolcsban például Bozsányi László százezer forint mikrohitelt kapott a programtól, amiből el tudta kezdeni a gazdálkodást egy uborkaföldön. Segítettek neki a kútfúrásban és a permetezőgép beszerzésében is. A férfi uborkaföldjei ma már 12-13 családnak nyújtanak megélhetést. Neki pedig teljesült a vágya: szülőfalujában házat tudott venni a kora tavasztól kora őszig tartó kemény mezőgazdasági munkából. Most egy üvegház felépítését tervezi.

Rácskai Róbertné Erika virágboltot nyitott Jánoshalmán, ami már régi álma volt. A hitelből bérelte ki hozzá a helyiséget, felújította és beszerezte a növényeket. 



A Kiútprogram EU támogatással indult, itthon is biztató eredményekkel. Ezt látva a a fő támogatók úgy döntöttek, magántámogatásból is folytatják. A támogatásukkal létrehozott 138 vállalkozás mintegy 60 százaléka életképesnek, fenntarthatónak bizonyult.

Mikrohitelezés a gyakorlatban

Csoport létrehozása

Első lépésben fontos, hogy olyan csoportot kell létrehozni, mely társadalmilag egynemű és kölcsönös bizalmon alapul.

Képzés

Fontos a képzés biztosítása, hiszen mielőtt az ember bármibe belevágna, fontos, hogy megtanulja, hogyan kell a pénzzel bánni.

Támogatás-konzultálás-felügyelet

Miután a csoport résztvevői megkapják a kölcsönt, amit előre egyeztetett határidők szerint kell törleszteni, az operátorok továbbra is támogatják és segítik őket programjuk tökéletesítésében.

A mikrohitelezés mind máig terjedőben van az egész világon, és már most is egész országok és nagy nemzetközi szervezetek politikájára van befolyással. 

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére