“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Izgalmas, értékes, vidám nyelvi tábor

Author: Főadmin Date: 2015. június 30., kedd 14:10

 

 

Ausztriából és az Egyesült Államok Texas Államából - Amarillóból, valamint Mckinney-ből - érkezett az a tizenegy baptista gyülekezeti tagból álló csapat, amely óriási lelkesedés és jó hangulat mellett a nyelvtanulás iránti kitartó alázattal ismerteti meg a tábor résztvevőit. Munkájukat az iskola tanárai és a székesfehérvári baptista gyülekezeti közösség ifjúsági tagozatának tagjai segítik. A délelőtti nyelvtanítást követően az iskola pedagógusai minden nap izgalmas, változatos programokat szerveznek. A 7-10 éves korosztály képviselői tavaly indián táborban múlatták az időt, az idén kalózos programokon vesznek részt. A 11-15 évesek sportolnak és Agárdon csapatépítő „soft-csúzlis" kalandjátékkal szórakoznak. Közös piknikezés, bográcsozás, és a magyar lovas hagyományok felelevenítése is helyet kap a nyelvtanulós délelőttök után a mindennapokban. A résztvevőket önkéntes középiskolai diákok is segítik, hiszen az iskola minden alkalommal lehetőséget teremt az  ötven órás közösségi munka kötelezettségének teljesítésére, ezért egykori diákjai szívesen és gyakran járnak vissza az intézménybe.

- Köszönettel tartozunk a Baptista Oktatási Központnak azért, hogy már harmadik éve megszervezi a nyelvi önkéntesek tevékenységét - mondta Bárkányiné Vohl Mária, a sárosdi Farkas Gyula Baptista Általános Iskola igazgatója. - Itt már örömmel várt családtagként fogadjuk őket, hiszen a gyerekek és a tanárok a következő nyári táborozásig az internet segítségével általában kapcsolatban maradnak, tovább  gyakorolják a nyelvet. A táborban résztvevő idegen nyelvi önkéntesek közül Ann Heard, Larry Heard, Peggy Ellis és Lynell Drury már harmadik éve erősíti a sárosdi diákok nyelvi fejlődését.

A tábor zárására a gyermekek gálaműsorral készülnek, szüleiknek bemutatják az elsajátított tudást.

 

RELATED NEWS

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Lap tetejére