Drón, film, suli: egyedülálló imázsfilmet készítettek Seregélyesen
Author: Főadmin Date: 2016. február 25., csütörtök 14:03
Amikor a drónt meghozták, a gyerekek fél órán át csak tátott szájjal nézték, milyen ügyesen navigál a levegőben ez a furcsa szerkezet. De aztán elkezdődhetett a munka, két napon át lelkes statiszták és főszereplők voltak a seregélyesi baptista általános iskola és alapfokú művészeti iskola diákjai. Mondani sem kell persze, nagyon élvezték a forgatást, nem csak azért, mert a snittek idejére a tanórákra sem kellett bemenniük, hanem azért is, mert a felvételek idején éppen hó is volt Seregélyesen.
Így aztán, ha a rendező úgy instruálta őket, örömmel rohantak a hóban, ha kellett, citeráztak a művészeti szárnyban, ha pedig a kamera úgy kívánta, tollaslabdáztak az elképesztő méretű tornateremben. A végén egy kicsit ugyan meglepődtek, hogy a munka végeredménye egy kétperces film lett, ám egy imázsfilmnél, amely feltehetően a legelső a hazai iskolák történetében, tényleg nem a hossz számít. Hiszen két perc alatt amúgyis is mindent el lehet mondani!
– Nagyon sok olyan értékünk van, amelyekkel mi itt helyben tisztában vagyunk, de amiket valójában még sem ismernek olyan sokan. Ezért gondoltuk, meg kellene mutatni magunkat a világnak. Ha csak a tornatermünkről beszélek, ahol a gyerekeket az U17-es tollaslabda válogatott edzője oktatja, vagy ha a 18 éve működtetett erdei iskolára gondolok, ahová még a határon túlról is jönnek diákok, akkor is csak egy részét villantottuk fel annak, amiben mások vagyunk – mondja Sajtos József, az iskola igazgatója, aki büszke arra, hogy a művészeti képzésüknek önálló szárny ad helyet.
De ha már a művészetnél tartunk, nem csak a seregélyesiek emlegetik máig a Pál utcai fiúk tavalyi, szabadtéri előadását, amelyben oroszlánrészt vállalt az iskola. Érdekesség, hogy a tanárok és a diákok végigcsinálták az országos Kék Túrát, s ezzel kuriózumnak számítanak. Mivel baptista fenntartású iskoláról van szó, nem véletlen, hogy már tizenegy gyermeket fogadtak örökbe a világ különböző részeiből. Lehet, hogy mégsem elég két perc, hogy mindent elmondjunk róluk?
RELATED NEWS

Megújult a csepeli baptista gimnázium és sportiskola tornacsarnoka
Budapest - A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának jelenlétében adtuk át a Budapest Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola tornacsarnokát október 16-án, Csepelen.

Remek siker a FETE Kupán: harmadik helyen végeztek a rohodi labdarúgók
Felcsút - Immár ötödik alkalommal rendezték meg a Felzárkózó Települések elnevezésű program országos labdarúgó tornáját, a Fete Kupa döntőjét. A négy, regionális selejtezőből továbbjutott legjobb futballcsapatok játékosai a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felcsúti otthonában léphettek pályára október második hétvégéjén.

„Szolgálatunk fókusza az Ember!” A Baptista Szeretetszolgálat vezetői konferenciája
Dr. Szilágyi Béla elnök és Papp János baptista egyházi vezető köszöntőjével kezdődött meg október 6-án a Baptista Szeretetszolgálat országos vezetői konferenciája, ahol hagyományosan a 30 esztendős segélyszervezet különböző szociális, oktatási, segélyezési és egyéb más területein dolgozó szakemberek összegezték az elmúlt időszak munkáját és határozták meg az előttük álló feladatokat. A jelszó évtizedek óta változatlan: Hittel és szakértelemmel!
