“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Brazil foci és keresztény misszió

Author: Főadmin Date: 2016. november 25., péntek 13:42

 

November 17-én, délelőtt Nagyhalászon, a Csuha Antal Baptista Általános Iskola vendégeiként mérték össze tudásukat a dél-amerikai focisták a nagyhalászi labdarúgókkal, az eredmény gólnélküli döntetlen lett. Délután rendezték meg a Hálaadó Napot Szabó Balázs és Pintér Béla gospel énekesek közreműködésével.

November 18-án Hatvan városába, a Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolába vezetett a brazil labdarúgók útja. Délelőtt Szabó Balázs részvétele mellett Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatója szólt a résztvevőkhöz. Délután következett a barátságos mérkőzés a hatvani diákok csapatával, majd az FC Hatvan veteránjaival, akiket a polgármester, a rendőrkapitány, a járási hivatalvezető is erősített. Az összecsapást követően a házigazdák vendégül látták a futballistákat.   

November 19-én Nyírbogdányba vezetett a távoli országból érkezett sportdelegáció útja, ahol délelőtt egy találattal legyőzték a helyieket, majd délután következett a hálaadás Szabó Balázzsal és Egri-Nyári Barnabás, iskolalelkésszel. A brazil futballisták a hagyományos szabolcsi vendéglátásra biztosan sokáig emlékeznek majd.

A programon huszonnégy brazil labdarúgó és három külföldi koordinátor vett részt.

– Hálásak vagyunk azért, hogy ez a vándortorna létrejöhetett – összegzett Szilágyi Attila, aki a brazil csapat magyarországi turnéját szervezte és koordinálta. – Mindenkinek hatalmas élmény volt, amely igazán izgalomba hozta a helyieket. Számomra is maradandó élményt jelentett. Remek sportembereket, nagyszerű misszionáriusokat ismertem meg a brazil vendégekben, akik aktív korukban komoly csapatokban játszottak, és most ezt a tudásukat kamatoztatva folytatják missziós tevékenységüket.

 

 

                                                                                                                                                                  

RELATED NEWS

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére