X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Caola Zrt. is azok között van, akik segítik a védekezést

Author: Főadmin Date: 2020. május 28., csütörtök 10:05

 

Diósd – A Caola Zrt. ötezer liternyi kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átadásán jelen volt Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke is.  

 

A Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács által működtetett nemzeti összefogás vonalán eddig több mint 266 millió forint felajánlás érkezett a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, amelyet a karitatív szervezeteken keresztül juttat el a rászorulókhoz a kormány: erről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke beszélt Diósdon, május 27-én, szerdán. Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport vezetője kijelentette, a járványban Magyarországon eddig még soha nem látott összefogás bontakozott ki, a kis- és középvállalkozások, a nagyobb hazai cégek és a multinacionális nagyvállalatok is igyekeztek odafigyelni a bajbajutottakra. Hozzátette, mindent beleszámítva – az adományokat, az önkéntességet és a digitális szolgáltatások értékét is ­– az adományozás mértéke meghaladta a 30 milliárd forintot.
A Caola Zrt. ötezer liternyi kéz- és felületfertőtlenítő-szer adományának átadásán jelen volt Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat alelnöke is.  MTI/Illyés Tibor

RELATED NEWS

Békésen megkezdődhet egy újabb, negyven személyes CSÁO építése

Békés – Rövidesen egy újabb Családok Átmeneti Otthonával bővülhet a baptista intézmények nagy családja, a közeli jövőben megkezdődhet az építkezés!

VITAVERSENY TÉMABEJELENTÉS - FELSŐOKTATÁS

Bejelentjük a #ClimateOfChange vitaverseny felsőoktatási fordulójának első témáját.

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Lap tetejére