“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Búcsúzunk dr. Berta Krisztinától és imádkozunk békés nyugalmáért

Author: Főadmin Date: 2015. november 18., szerda 13:11

 

Így emlékezik rá De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának vezetője:

 „Apró termetű, karcsú, csinos nő van az emlékeimben. Krisztina mosolygós, kedves, barátságos és közvetlen volt mindig, amikor csak találkoztunk.  A törékenynek tűnő nő azonban nem torpant meg, ha küzdenie, harcolnia kellett. Az egyik legnehezebb területet képviselte az elmúlt öt évben a Belügyminisztérium helyettes államtitkáraként. Ő vezette és fogta össze az emberkereskedelem ellenes irányítási mechanizmust Magyarországon. Munkája során együtt dolgozott civilekkel és hivatalos szervekkel egyaránt.

Így találkoztunk mi is 2010-ben, amikor új pozícióját elfoglalta. Rendszeresen dolgoztunk együtt a Belügyminisztérium ülésein és különféle emberkereskedelem ellenes projektek alkalmával. Krisztina azon kormánytisztviselők közé tartozott, aki misszióját képes volt úgy vinni az emberkereskedelem ellen, hogy elkötelezettségét és segítőkészségét nem befolyásolta a politika.

Az Ő közreműködésével és lobbyerejével fejlődhetett Magyarország áldozatsegítési mechanizmusa. Rengeteg terve volt és mindig támogatta azokat a kezdeményezéseket, amelyek segítették a kizsákmányolt, megalázott áldozatok életének jobbítását és jogaik érvényesítését. Szolgálatunkat gondoskodó figyelmével tüntette ki, civil képviselőként szakmai és emberi támogatását élvezhettük. A helyettes államtitkár asszony szívesen vett részt különleges emberkereskedelem ellenes programokon, így jött el és képviselte hivatását a Baptista Szeretetszolgálat A21-es figyelemfelkeltő kampányán is, amely egy nemzetközi határokon átívelő kerékpáros felvonulás volt 2013 októberében.

Megrendüléssel és fájdalommal búcsúzunk és imádkozunk békés nyugalmáért”.

 

 

 

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat Istentől megáldott feltámadási ünnepet kíván!

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Lap tetejére