“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Nagyszerű volt a sportnap, közösen tettünk a Fészek Nevelőszülői Hálózatért

Author: Főadmin Date: 2019. április 07., vasárnap 18:09

 

Törökbálint - Partnerünk, a dm idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a törökbálinti Arénában hagyományosnak mondható jótékonysági focitornáját, s másodszorra támogatott a baptisták családjához tartozó intézményt. A csapatok kitettek magukért és sok közszereplő is támogatta a rendezvényt. 

 

A dm idén ötödik alkalommal rendezte meg a törökbálinti Arénában immár hagyományosnak mondható jótékonysági focitornáját, s másodszorra támogatott a baptisták családjához tartozó intézményt. Az elmúlt évben a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház volt a kedvezményezett, idén pedig az érdi központú Fészek Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózatra esett a választás. A jótékonysági focitorna április 6-án, szombaton volt, ahol a Fészek csapata mellett pályára lépett egy olyan csapat is, amely a szervezetünket támogató ismert emberekből egészült ki. De nem ijedt meg a kihívástól Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója és Gál Dávid ügyvezető igazgató sem. A díjakat a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is Kű Lajos, a karitatív tevékenységek iránt elkötelezett egykori kiváló labdarúgó, olimpiai ezüstérmes adta át a legjobbaknak. A dm és partnerei ebben az esztendőben e nagyszerű rendezvénnyel 5 millió forinttal támogatták a Baptista Szeretetszolgálat intézményeként működő Fészek gyermekvédő munkáját. Velünk volt a rendezvényen mások mellett Nemcsák Károly színész, Vujity Tvrtko műsorvezető, a Baptista Szeretetszolglat jószolgálati nagykövete, Kabát Péter labdarúgó és Török Máté, a Magna cum Laude dobosa is.  

RELATED NEWS

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

2000-nél több családnak segít karácsonykor a Lidl

Budapest – A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, melynek jegyében hosszú évek óta szervez adománygyűjtő programot a szeretet ünnepe alkalmával is. A vállalat az idei rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően összesen közel 20 millió forint értékben adott át élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Elismerések, díjak a 2023-as év legjobb szeretetszolgálatosainak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2023. év elismeréseit december 15-én a Benczúr utcai Baptista Házban vehették át munkatársaink, önkénteseink.

Lap tetejére