“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A Margaret Island zenekarral nyílt meg a Deák téri Cipősdoboz Vár

Author: Főadmin Date: 2018. november 30., péntek 14:56

 

Budapest – November 30-án, pénteken délelőtt a Margaret Island zenekar minikoncertjével nyitotta meg kapuit a Deák téri Cipősdoboz Vár, ahol hétfőtől vasárnapig, 10-től 20 óráig várják az adományozókat.    

 

Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója az eseményen az akció támogatóit köszöntötte és a sajtó képviselői előtt elmondta:   

„A Baptista Szeretetszolgálat ismét jubilál. Két évvel ezelőtt ünnepeltük a segélyszervezet 20. születésnapját, idén pedig azt, hogy a 15. Cipősdoboz Akciót kezdjük meg. Akkor, az első szervezéssel töltött időszak alatt sokan voltak a kételkedők, hiszen kevesen hitték, hogy van annyi adakozókedv, létezik annyi támogató akarat hazánkban ahhoz, hogy egy ilyen jótékonysági akciót sikerre lehessen vinni. Pedig az amerikai mintára megvalósított kezdeményezést akkor és azóta is minden évben siker koronázza: több tízezer gyermek boldog mosolya a bizonyítéka ennek.

Valóban sok-sok örömteli pillanatra emlékezhetünk szívesen együtt. Hiszen a cipősdoboznyi ajándékok nem csak Magyarország legszegényebb, legtávolabbi sarkaiba jutottak és jutnak el, hanem idővel átlépték a határokat is, hogy eljussanak a magyarok lakta területekre. Ezen utazások sorában talán a legkedvesebb ünnepek a föld alatt, egy erdélyi település sóbányájában történnek, ahol gyermekotthonokban élők karácsonyát sikerül szebbé tenni.

A Cipősdoboz Akciót pedig az évek során nem csak térben és távolságban, ötletekben is folyamatosan sikerül alakítani, bővíteni, így egyre újabb és újabb rászorulókhoz jutnak el a csomagok, miközben az adományozók belénk helyezett bizalmát is egyre növeljük: például a dobozok nyomon követésének biztosításával.

Most, hogy egy újabb kampány időszakát kezdjük, mi, segélymunkások 15 év után már jól tudjuk a dolgunkat. De jól tudjuk azt is, hogy semmire sem mennénk magunkban, semmire sem jutnánk azok nélkül, akik anyagi, gazdasági erejükkel, kapacitásukkal, ötleteikkel, művészetükkel, ismertségükkel segítenek és támogatnak minket. Tehát most, amikor képletesen megnyitjuk e vár kapuit, hálás szívvel kell megköszönnöm a támogatást a Baptista Szeretetszolgálat csaknem háromezer munkatársa és önkéntese nevében. Az ajándékra váró rászoruló gyermekekre gondolva mondok köszönetet, hiszen ők számítanak ránk.

A Cipősdoboz Várat ezennel megnyitom!”

A rendezvényen Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke osztotta meg adventi gondolatait hallgatóságával, közöttük dr. Bajkai István országgyűlési képviselővel. Együtt ünnepeltük a Cipősdoboz Akció nyitányát támogatóinkkal: a Libri – Bookline Zrt., a Liliput Játékvilág, a Montázs Art Café, a CitySightseeing, a CCC, a Kuehne + Nagel Kft. és a Knorr-Bremse képviselőjével.

 


RELATED NEWS

Pavelcze László, mentőcsapatunk parancsnoka az Év embere lett Fejérben

Pákozd - Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport parancsnoka lett az Év embere 2023-ban Fejér vármegyében - ez derült ki a vármegye hírportáljának szavazásából.

2000-nél több családnak segít karácsonykor a Lidl

Budapest – A Lidl Magyarország szívügyének tekinti a társadalmi felelősségvállalást, melynek jegyében hosszú évek óta szervez adománygyűjtő programot a szeretet ünnepe alkalmával is. A vállalat az idei rendhagyó kezdeményezésének köszönhetően összesen közel 20 millió forint értékben adott át élelmiszereket a Baptista Szeretetszolgálatnak.

Elismerések, díjak a 2023-as év legjobb szeretetszolgálatosainak

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje munkájukat. A 2023. év elismeréseit december 15-én a Benczúr utcai Baptista Házban vehették át munkatársaink, önkénteseink.

Lap tetejére